48 perc

2023.02.10. 07:19

A DK kisgömböcként próbálja felfalni a többi baloldali pártot, amiben elég jól is áll

Címkék#DK#48 perc

Egyebek mellett a törökországi földrengés és annak politikai következményeiről, valamint a baloldal vezetőinek évértékelő beszédeiről volt szó az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorában, a 48 perc - Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban, amelynek vendége volt Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Nagy Attila Tibor politikai elemző.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke évértékelő beszédet mond pártja tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2023. február 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

A hirado.hu összegzése felidézte, több magyarországi ellenzéki párt évértékelőt tartott a hétvégén. Mráz Ágoston Sámuel úgy vélte, hogy a DK kisgömböcként próbálja felfalni a többi baloldali pártot, amiben elég jól is áll. Az árnyékkormány eddig nem volt túl sikeres és Gyurcsány Ferenc beszédét „unalmasnak” értékelte a Nézőpont vezetője.   

Nagy Attila Tibor erre úgy reagált, hogy „akár botrányba is fulladhat az újabb ellenzéki együttműködés ebben az évben” – derült ki a cikkből, amely szerint az elemző nagyon sok csatára, nyilatkozatra, ellennyilatkozatra, botrányra számít az ellenzéki pártok egymás közötti kapcsolatában.   

A hirado.hu arról is írt, hogy Kiszelly Zoltán álláspontja szerint 

a DK legközelebb nem fog belemenni az előválasztásba, inkább elindulnak egyedül, és azt mondják, hogy aki nem áll mögéjük, az a Fidesszel van. 

Gyurcsány Ferenc beszédének legfontosabb részeként azt említette, hogy a DK elnöke kétpólusú pártrendszerben kezdett el gondolkodni, amelyben a pártja elfoglalja a baloldalt.   

Nagy Attila Tibor szerint Donáth Anna élete addigi legjobb beszédét mondta el, azt viszont megjegyezte, a momentumos politikusnak vigyáznia kell arra, hogy a stílusa ne legyen túl mesterkélt. A politológus úgy vélekedett, a többi pártvezető beszédében nem látta, hogy a Fidesz-szavazókhoz szóltak volna.   

A politikai elemző a törökországi földrengéssel kapcsolatban azt mondta: „Most van annak jelentősége, hogy egy állam jól működik, hatékonyan vagy sem.” A politológus szerint ilyenkor sokat számít, hogy az állam hogyan tudja megszervezni a mentéseket, valamint azt is, hogy milyen építési szabályokat határoz meg a veszélyes területen. Megjegyezte: ezekkel kapcsolatban a török kormány máris kritikákat kapott, amelyek arról szóltak, hogy előzetesen elmulasztotta megtenni a megfelelő intézkedéseket.   

Lánczi Tamás felvetette: Európa és Magyarország számára nem közömbös, hogy a közelgő törökországi választásokon mi fog történni, hiszen az ázsiai ország volt eddig az a „dugó”, amely visszatartotta az öreg kontinensre irányuló óriási méretű menekültáradatot – olvasható a cikkben.   

A hirado.hu beszámolója szerint Mráz Ágoston Sámuel ezt azzal egészítette ki, hogy Törökország mindemellett az ukrajnai konfliktust illetően is egy különutas politikát képviselt, mivel a béke híveként próbál közvetíteni a háborúban álló felek között. Hozzátette: ezért nagyon nagy a tétje a májusi török elnökválasztásnak, aminek a földrengés újra fogja írni a forgatókönyvét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában