Pápalátogatás: ismertették az esemény jelmondatát

Bemutatták Ferenc pápa áprilisi magyarországi apostoli útjának logóját és jelmondatát szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. A Vatikán hétfőn jelentette be, hogy a pápa április 28-30. között Magyarországra látogat.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (b2), Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke (b3), Michael Wallace Banach apostoli nuncius (j2), valamint Sebő Balázs, az MKPK sajtóosztályának vezetője (b) és Tóth Tamás, az MKPK titkára (j) sajtótájékoztatót tart Ferenc pápa áprilisi magyarországi apostoli útjának részleteiről a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) fővárosi székházában 2023. március 1-jén

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke ismertette: a logón a Lánchíd rajza látható. A főváros jelképe Ferenc pápa gondolatára is utal, hogy 

a keresztények sajátos feladata hidakká válni a világban. 

A hidat bal oldalról a vatikáni színek, a sárga és a fehér, jobbról a nemzeti trikolór színei keretezik. Mögötte egy kör látható, amely egyrészt jelenti az Eucharisztiát, a "köztünk élő Krisztust", de a földkerekséget is. 

 

A kereszt a glóbuszon jelzi, hogy Krisztus az egész világot megváltotta - mondta Veres András. 

A látogatás jelmondata: Krisztus a jövőnk. 

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek reményét fejezte ki, hogy Ferenc pápa útja "lelki ösztönzést" és "új indítást" fog adni az egész magyar népnek. 

A bíboros felidézte: Ferenc pápa már a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti miséje után a repülőtérre menet jelezte, hogy 

szívesen visszatérne Magyarországra.

 Ezúttal nem egy nemzetközi rendezvényre jön, áprilisi útja 

a magyar közösségnek szóló lelkipásztori látogatás. 

Kitért arra: természetesen egy ilyen látogatásnak része a világi vezetőkkel való találkozás is, ahogy ez mindjárt itt tartózkodása első délelőttjén, pénteken  megtörténik majd. A pápa látogatásának további programjai szimbolikusak, egy-egy közösségnek szólnak. 

Péntek délután a Szent István-bazilikában találkozik a magyar püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel, diakónusokkal, hitoktatókkal, kifejezve összetartozását a magyar katolikus közösséggel. 

A találkozót a téren kivetítőről lehet majd követni 

- jegyezte meg. 

Erdő Péter különösen szimbolikusnak nevezte a találkozó helyszínét, hiszen a bazilikában őrizzük a Szent Jobbot, annak a királyunknak az ereklyéjét, aki a történelmi hagyomány szerint elsőként felajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. 

Erdő Péter kiemelte: Ferenc pápa szombat délelőtti látogatása a vak és mozgássérült fiatalokat gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban jelzi a Szentatya szeretetét és szolidaritását e fiatalok iránt. A Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban a szegényekkel, hajléktalanokkal, menekültekkel akar találkozni. Ez a találkozó is követhető lesz kivetítőről a templom előtti térről. 

Az egyházfő szombat este a Papp László Sportarénában fiatalokkal találkozik. Ferenc pápa háromnegyed-egy órát tölt majd a fiatalokkal, de a programnak része lesz koncert és közös imádság is - tette hozzá a bíboros. 

A vasárnapi szentmisére a Kossuth téren várnak mindenkit határon innen és túlról, és a Szentatya várja a testvéregyházak képviselőit is. 

A repülőtérre menet Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatóival és a tudományos és kulturális élet képviselőivel találkozik - mondta Erdő Péter. 

Michael Wallace Banach apostoli nuncius a sajtótájékoztatón kiemelte: 

Magyarország az első, ahova Ferenc pápa kétszer is ellátogat. 

Apostoli útja nemcsak tovább erősíti a Szentszék és Magyarország kapcsolatát, hanem tanúságtétel is arról, hogy a kereszténységet tovább lehet adni a következő nemzedékeknek. 

Ferenc pápa áprilisi látogatása a 41. nemzetközi útja lesz.

Erdő Péter: több százezer embert várunk a Kossuth téri szentmisére

Több százezer embert várnak Ferenc pápa április 30-i, Kossuth téri szentmiséjére - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szerdán az MTI-nek.

Erdő Péter ismertette: húszezer ülőhelyet tudnak biztosítani a Kossuth téren, de a téren állva és a környező utcákban összesen több százezer ember is részt vehet a pápai szentmisén.

"Várjuk a híveket, zarándokokat határon innen és túlról" - mondta a bíboros, és reményét fejezte ki, hogy a "szélesebb rétegekhez is eljut" a pápai szentmise örömhíre.

Erdő Péter szólt arról is: a pápalátogatás második napján, szombat este a Papp László Sportarénában Ferenc pápa körülbelül 15 ezer fiatallal találkozik majd. Egyházmegyénként érkeznek majd a katolikus iskolák és egyéb közösségek delegációi - mondta, hozzátéve, a püspöki konferencia jövő hét elején beszéli meg, hogy melyik egyházmegyéből hány fiatal vehet részt az eseményen.

Erdő Péter elmondta, a Szent István-bazilikában és a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban tartott találkozókon a templomok befogadóképessége miatt korlátozott lesz a résztvevők száma, de a templomok előtti téren kivetítőn követni lehet majd az eseményeket. Amikor pedig Ferenc pápa kilép a templomból, ha nem is lehet majd személyesen beszélgetni vele, valamilyen formában lesz lehetőségük a híveknek személyesen üdvözölni őt.

A bíboros a fiataloktól és minden hívőtől azt kérte, készülve a találkozóra, minden szentmise végén közösen kérjék Isten kegyelmét, hogy a Szentatya látogatása "valóban lelki megújulás forrása legyen". Ehhez a püspöki konferencia kiad egy imádságot is - tette hozzá.

A bíboros kiemelte: 

a "fiatalokat különösen hívjuk" a szombat esti találkozóra a Szentatyával a Papp László Sportarénába és a vasárnap délelőtti Kossuth téri szentmisére. Az ő felkészülésük fontos eleme, hogy az idei nagyböjtöt és húsvét ünnepét "komoly figyelemmel és lelkiséggel éljék át", hogy ezzel az élménnyel megerősödve találkozhassanak Ferenc pápával 

- tette hozzá Erdő Péter.

Ferenc pápa április 28-30. között látogat Magyarországra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában