Vallomás

2023.04.25. 23:29

Származása miatt nem lehetett a Jobbik képviselőjelöltje a párt korábbi elnöke

Jakab Péternek zsidó származása miatt nem engedte a Jobbik, hogy képviselőjelöltként induljon a 2014-es választásokon – vallotta be a Hír Tv-nek adott interjúban a politikus.

Jakab Péter független képviselő napirend után szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. március 6-án

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A pártból már kilépett Jakab Péter szerint a döntést azzal magyarázták, hogy nem fordulhat elő még egy Szegedi Csanádhoz hasonló eset. Mint ismert, a Jobbik politikusáról, európai parlamenti képviselőjéről szintén kiderült, hogy zsidó származású, ezért konfliktus alakult ki a pártban, így inkább később szintén otthagyta az alakulatot.

A Hír TV információi szerint Gyöngyösi Márton, a Jobbik jelenlegi elnöke is tudott az esetről. Emlékezetes, ő az, aki 2012-ben még nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte és listázta volna a zsidókat – amit több felvétel is bizonyít. Állítása szerint már bocsánatot kért, és azóta megváltozott, korábbi saját véleményétől is elhatárolódott.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában