Úton a segítség

2023.05.30. 06:07

Katonaorvosi csoport indult Koszovóba

A koszovói Zvecan településnél elrendelt tömegoszlatási feladatban megsebesült magyar katonák ellátása és szükség szerinti hazahozatala érdekében a Magyar Honvédség kifejezetten egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgépe indult el a helyszínre Kecskemétről május 29-én este – közölte Facebook-oldalán a Magyar Honvédség.

MW

Forrás: Magyar Honvédség/Facebook

A fedélzeten tartózkodó katonaorvosokkal tartott Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is − írták.

Mint ismert, a koszovói Zvecan település polgármesteri hivatalánál a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonák közül több megsérült, amikor a tömeg a korábbi választás eredménye miatt utcára vonult.

Meg kellett műteni az egyik koszovói összecsapásokban bevetett magyar katonát

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalos közösségi oldalán megosztott bejegyzésében közöl információkat a koszovói KFOR-ban bevetett magyar katonák állapotáról. A bejegyzésben tájékoztat, hogy Magyarország Pristinai nagykövete, Bencze József meglátogatta az amerikai kórházban azt a négy magyar katonát, akik repeszsérülések miatt szorulnak ellátásra.

Közülük egy honvédet kellett megműteni, de szerencsére egyikük állapota sem életveszélyes – írta a külgazdasági és külügyminiszter.

 Szalay-Bobrovnicky Kristóf honvédelmi miniszter szerint a sérült magyar katonákat a Magyar Honvédség további kezelésre légi úton Magyarországra szállítja.

A megsérült magyar katonák állapota stabil.

A szintén a helyszínen tartózkodó olasz egységek közül a sajtóértesülések szerint tizenegyen sérültek meg. A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a mentőegységet Kajári Ferenc vezérőrnagy, a KFOR-misszió korábbi parancsnoka fogja vezetni, az esti órákban indulnak útnak. A NATO közleménye szerint összesen 25 békefenntartó sérült meg az összecsapásokban.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában