Kék bolygó

2023.07.17. 11:07

Áder János: a politikai manipuláció eszköze is lehet a mesterséges intelligencia (videó)

A mesterséges intelligencia (MI) lehetőségeiről és veszélyeiről beszélgetett Áder János volt államfő Rab Árpád jövőkutatóval a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a Youtube-on is elérhető.

MW

Áder János

Forrás: YouTube

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutató Intézet tudományos főmunkatársa elmondta, a társadalomnak a "funkcionális, transzparens, kicsi" mesterséges intelligenciák a jók. Ezekre példaként hozta fel a otthoni hőmérsékletet szabályozó, valamint a vezetést segítő MI-t. Ismertetése szerint az MI a sok struktúrálatlan adatban mintázatot talál, és abból tesz javaslatokat.

Áder János az általa olvasottakról szólva megjegyezte, hogy becslések szerint tíz év múlva 15 milliárd mesterséges intelligencia lesz.

Rab Árpád egyetértett Áder János azon felvetésével, hogy most olyan jellegű időszakban élünk, mint amilyen az ipari forradalom volt. Ugyanakkor kiemelte, az MI egy nagyon erőforrás-igényes technológia, és a következő három-öt évben derül majd ki, hogy mikor működik jól és mire tudjuk jól használni.

Az MI képességkibővítő technológia – mutatott rá, hozzátéve: rajtunk múlik, hogy ennek az előnyét élvezzük vagy kiszolgáltatottá válunk. Arról azért nincs szó, hogy valamiféle „gonosz mesterséges intelligenciák tudják uralni a világot”

– fogalmazott.

Rab Árpád jövőkutató
Forrás: YouTube

Áder János a félelmek és a veszélyek kapcsán öt területet emelt ki: a tudományt, a gazdaságot, a kultúrát, a társadalmat és a politikát.

Elmondta, a tudományban a mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatók fele úgy véli, az MI használata révén tíz százalék az esélye annak, hogy a civilizációnk elpusztul.

Rab Árpád erre reagálva rámutatott: 

ha a rossz döntéseit lekódoljuk, és ha ezeket nem felügyeljük, akkor valóban lehet egy olyan kimenetele, ami nagyon káros lesz az emberek számára.

Magyarországon most 600-700 ezer ember munkáját érinti a MI különböző mértékben.

Nagyon komoly kihívásnak nevezte a kultúra területét érintő veszélyt, mégpedig azt, hogy a MI helyettesítheti a kiváló művészeket.

Áder János arra hívta fel a figyelmet, hogy társadalmi szinten és a magánéletben az úgynevezett deepfake felvételek, a hamis, manipulált fotók és videók a társas kapcsolatokat szét tudják zúzni, akár embereket is ellehetetleníthetnek ezekkel. Mindez óriási veszélyt jelent – mondta.

Rab Árpád kiemelte, ez a társadalmi bizalom kérdésköre és ezt a bizalmat nagyon aláássa. Nagyon fontosnak nevezte a kritikus gondolkodás és médiatudatosság fejlesztését.

Áder János szerint a politika területén a demokráciát veszélyeztető tényezőként jelenhet meg a MI a politikai manipuláció révén.

A jövőkutató pedig azt hangsúlyozta, olyan „robosztus technológiáról” beszélünk, amelyet nem lehet csak úgy odaadni az embereknek, vagy az üzleti szférának. 

Nagyon fontos technológia a jövőnk szempontjából, hozzá fog járulni ahhoz, hogy megmentsük a Földünket, de ki kell találni standardokat

– mondta.

Szerinte a következő egy év azzal telik majd, hogy sok probléma lesz a mesterséges intelligencia körül, „jön egy kis kudarcélmény”, és utána az MI a helyére kerül. Biztos, hogy használni fogjuk – tette hozzá.

Áder János azt mondta, az lenne a jó, ha a mesterséges intelligenciát kiegészítő eszközként a problémáink megoldására használnánk, nem pedig mások manipulálására.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában