Úzvölgyi katonatemető

2023.07.10. 11:13

Az RMDSZ elítéli az újabb keresztállítást

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tűrhetetlennek tartja és elítéli az újabb törvénytelen úzvölgyi keresztállítást, és támogatja Csíkszentmárton önkormányzatát a törvényes rend visszaállításában - írta az MTI-nek küldött hétfői állásfoglalásában Kelemen Hunor.

MW

Virágot helyez el egy sírnál az úzvölgyi katonatemetőben tartott megemlékezés egyik résztvevője 2019. augusztus 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Veres Nándor

Az RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy 

szombaton román "szélsőséges nacionalisták, soviniszták" vonultak be az úzvölgyi katonatemetőbe, hogy "ismételten meggyalázzák a temetőt és az ott nyugvó katonák emlékét".   

Arra is felhívta a figyelmet, hogy jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a 2019-ben felállított betonkeresztek törvénytelenül, engedély nélkül kerültek az úzvölgyi katonatemetőbe. 

Most szombaton ugyanolyan körülmények között került ki 150 fakereszt - szintén engedély nélkül, törvénytelenül

- mutatott rá Kelemen Hunor.  

Az RMDSZ elnöke szerint az, 

hogy a helyzet nem durvult el, kizárólag a magyar közösségi vezetőknek köszönhető, akik arra intették a magyarokat, hogy "ne álljanak bele a provokációba".   

Hozzáfűzte: Csíkszentmárton önkormányzata egyszer már törvényes úton rendezte a temető helyzetét, és most is erre készül. "Az RMDSZ minden segítséget megad az önkormányzatnak, és mindent elkövet azért, hogy megkapják jogos büntetésüket azok, akik a romániai magyar közösség méltóságába tipornak" - zárta állásfoglalását Kelemen Hunor.   

A Nemzet Útja (Calea Neamului) román szervezet hívei szombaton 150 fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. A román nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb keresztek mellé egy nagyobbat és egy zászlórudat is kihelyeztek, utóbbin a román zászlóval. Vezetőjük, Mihai Tirnoveanu bejelentette, hogy a héten a román védelmi minisztériummal is tárgyal az így kialakított "román parcella" hivatalossá tételéről.   

A Hargita és Bákó megye határán fekvő, közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett település sírkertjéből 2023. június 29-ére virradóan távolították el a korábban törvénytelenül felállított betonkereszteket, miután jogerős bírósági ítélet kötelezte erre Dormánfalva polgármesteri hivatalát.   

A Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata által 2019-ben törvénytelenül felállított, június 29-re virradóan eltávolított emlékmű és betonkeresztek helye az úzvölgyi katonatemetőben 2023. június 30-án
Fotó: Kátai Edit / Forrás: MTI

A moldvai város önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította a temetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a sírkertben. Korábban a temetőt a székelyföldi község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon.   

2019. június 6-án többezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták ezt megakadályozni.   

Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akinek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának. A sírkertben zömmel első világháborús, a márványtáblák felirata szerint az osztrák-magyar, a német és az orosz hadseregnek az úzvölgyi harcokban elesett katonái nyugszanak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában