Kapcsolatok

2023.08.19. 21:56

Tuzson Bence: erős nemzetekre épülő Európát lehet csak felépíteni

A jövő évi európai parlamenti választás egyik legfőbb tétje, hogy merre fog elindulni Európa - hangsúlyozta Tuzson Bence igazságügyi miniszter szombaton Szabadkán.

MW

Tuzson Bence igazságügyi miniszter nyilatkozik a sajtó munkatársainak a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) székházában Szabadkán 2023. augusztus 19-én

Forrás: MTI

Fotó: Molnár Edvárd

A miniszter szerint választóvonalhoz érkeztünk, és az a kérdés, hogy milyen lesz a jövő Európája – húzta alá. A kérdés az, hogy

létrehozunk egy föderális Európát, amelyben aztán a nemzetek feloldódnak és egy masszává válnak, vagy pedig egy erős nemzetekre épülő Európát fogunk felépíteni

– fejtette ki.

Mint mondta: a magyar kormány meggyőződése az, hogy

erős nemzetekre épülő Európát lehet csak felépíteni.

Hozzátette: az alapító atyák is nemzetekre épülő Európát képzeltek el.

Tehát nem egy európai birodalomról van szó, amely diktátumokat tud nemzetekhez intézni, és azokat a diktátumokat behajtatja a nemzeteken, hanem egy együttműködésre épülő Európáról. Ez egy érzékeny rendszer, ahol bizony nemzetek vannak és nemzetállamok, és ezeknek a nemzetállamoknak megvannak a saját érdekeik és a saját jogrendszerük, amelyeket egyik pillanatról a másikra nem lehet felülírni. Nem lehet ráparancsolni ezekre az országokra, hogy a saját érdekeikkel szemben cselekedjenek, mert akkor ezek az országok nem fogják végrehajtani ezeket az utasításokat

 – részletezte.

Úgy folytatta: Magyarország érdeke az, hogy

az együttműködés tovább folytatódjon Európában, és az erős nemzetekre épülő Európa erősödjön tovább, és ne az történjen, hogy diktátumokat fogalmaztunk meg az országgal szemben, mert ez tényleg szét fogja verni Európát.

Az igazságügyi miniszter véleménye szerint nem fogyatkozik, hanem inkább növekszik azoknak az országoknak a száma, amelyek fontosnak tartják a szuverenitás kérdéseit, mert „egyre-másra találkoznak olyan esetekkel, amikor az ő szuverenitásukat is megsérti egy-egy döntés”.

Ezért fontos az, hogy a következő európai uniós választáson mi fog történni, merre fog tovább menni Európa, mert nem mindegy, hogy melyik irányba dőlnek el a kérdések, hogy egy szuverén államokra épülő Európa valósul-e meg, vagy pedig egy birodalmi típusú Európa. Ez a legfőbb tétje az európai uniós választásnak

 –magyarázta.

A miniszter beszélt a Szerbia és Magyarország közötti igazságügyi együttműködésekről is. Mint mondta: 

számos kapcsolat van a két ország között az igazságügy területén, és Budapest sok fontos tapasztalattal rendelkezik, amelyek segíthetik Szerbiát az európai integráció útján

– hangsúlyozta. Hozzátette:

eddig is több olyan egyezmény létezett, amely a két ország igazságügyi kapcsolatát erősítette, de a jövőben még több ilyenre lesz szükség. 

Magyarázata szerint ahhoz, hogy a régió versenyképességét növelni lehessen, a jog területén is növelni kell a versenyképességet. Mint mondta:

Szerbiának nemcsak az a feladata, hogy megfeleljen azoknak a kritériumoknak, amelyek az európai uniós csatlakozáshoz kell, hogy vezessenek, hanem az is, hogy ha már bent lesz az Európai Unióban, akkor olyan szabályrendszerhez járuljon ő is hozzá, amelyik ezt a versenyképességet fogja tudni növelni

– részletezte.

Tuzson Bence szerint a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) rendkívül nagy feladatot végzett el az utóbbi időszakban, hogy a Magyarország és Szerbia közötti kapcsolatok tovább fejlődjenek.

Nagyon hálásak vagyunk érte, mert történelmileg olyan helyzet állt elő, ami még talán soha, olyan jó a két országnak és a két népnek a kapcsolata, mint még soha. Ezt persze fejleszteni kell folyamatosan, és tovább is kell lépni ezen az úton, meg kell találni azt az összes lehetőséget, amikor a két ország együtt tud egymással működni. Ez a VMSZ nélkül nem fog menni

– szögezte le a tárcavezető.

 

A magyar kultúrát a keresztény értékek képviselete támasztja alá


A nehézségek ellenére a magyarok mindig képesek voltak megmaradni, ennek titka pedig a magyar nyelv, amely egyben a magyar kultúra hordozója is – mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter szombaton Palicson, a vajdasági magyarság központi augusztus 20-i ünnepségén.

A miniszter kiemelte: a magyarokat a nyelv tartja össze, de ezzel összefüggésben a magyaroknak kötelességük is van, hiszen „a nyelven keresztül marad meg a kultúránk, és a nyelven keresztül erősödik meg a nemzet”. Hozzátette: ahhoz, hogy képesek legyünk újrateremteni a kultúrát, segíteni kell a következő nemzedéknek, és tovább kell adni az emlékeket. A magyar kultúrát pedig a keresztény értékek képviselete támasztja alá, „ezekre az értékekre mint értékalapokra épülnek rá további értékeink”.

Az igazságügyi tárca vezetője rámutatott, hogy a vajdasági magyar olyat tettek, ami korábban másoknak nem sikerült, amikor a szerbek és a magyarok közötti ellentétet barátsággá alakították. „A szerb-magyar viszony ma más, mint évszázadokon keresztül volt. Ma jó partneri és baráti viszonyban vannak ezek az országok egymással. Ezt bizony meg kell tartanunk és meg kell erősítenünk” – húzta alá. Úgy folytatta: a magyaroknak és a szerbeknek közösek kell, hogy legyenek az érdekeik, és a magyarok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy Szerbia egy közösségbe, az Európa Unióba kerülhessen Magyarországgal. „Ezen fogunk dolgozni a következő időszakban, és ezen fogunk dolgozni a magyar soros elnökség idején is” – szögezte le.
Tuzson Bence emlékeztetett arra, hogy „a magyar állam az utóbbi időben, főleg a kettős állampolgárság intézményével megváltozott, Magyarország ma már nem egy határok által körbezárt kis ország, hanem minden magyarok közössége, egy erős közösség, amelyiknek minden magyar a tagja.” Ahogy minden magyar felel Magyarországért, úgy Magyarország is felel minden magyarért, ezért folytatni fogja a támogatási politikáját – tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában