Exkluzív interjú

2023.09.18. 20:33

Áder János szerint megvalósíthatatlanok a klímapolitikai elképzelések Paks II. nélkül

Áder János, Magyarország korábbi köztársasági elnöke avatta a szekszárdi Fritz család által készíttetett keresztet a pincészet szőlőbirtokán.

MW

Áder János korábbi köztársasági elnök

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A volt államfő látogatása után a Teol.hu-nak exkluzív interjút adott, melyben mesélt a borvidéki kötődéséről, valamint a covid-árvákkal és az éghajlatváltozással foglalkozó alapítványukban végzett munkájukról is. Kijelentette, hazánknak szüksége van a biztonságos atomenergiára és a leendő akkumulátorgyárakra is. 

– Úgy tudni, nem először jár, Szekszárdon. Milyen kapcsolat fűzi Önt a Fritz pincészethez, a szekszárdi borászokhoz?

– Így igaz, nem először. Amikor köztársasági elnökként hivatalban voltam, akkor egy V4-es államfői találkozót is ide szerveztem. Ráadásul azt egy hagyományos szürettel is egybe kötöttünk – mondja Áder János. De volt egy másik emlékezetes alkalom is, ami a térség iránt nagyrabecsülésemet jelzi: a Víz Világtanács kongresszusán a vacsora a szekszárdi borászok boraira épülő menüre állt össze.  

– Tíz évig volt Magyarország köztársasági elnöke. A mandátuma letelte óta mivel foglalatoskodik? Mik töltik ki a mindennapjait?

– A jelenlegi munkáim nagy részét az államfői ciklusok alatt alapoztam meg. Több, mint 5 évvel ezelőtt hoztam létre a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt, valamint két évvel ezelőtt, a covid idején a Regőczi István Alapatványt a koronavírus árváiért. Mindkét szervezet működtetése bőven ellát feladattal. Egyebek mellett folyamatosan tartok előadásokat az ország több pontján egyetemistáknak és középiskolásoknak, jelenleg pedig a szeptember 27-én induló Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó és Élményprogram szervezése köti le a mindennapjaimat.

– A Regőczi István Alapítvány – melyet 2021 májusában hoztak létre feleségével, Herczegh Anitával – hány gyermeknek, családnak tudott eddig segíteni? Folytatja-e tovább a tevékenységét? Meddig lehet létjogosultsága?

– Itt a feleségem végzi az érdemi munkát. Az alapítvány által támogatott koronavírus-árvák száma a tavalyi év végére az ezerhatszázat is meghaladta. Azóta közülük többen már felnőttek, befejezték a tanulmányaikat, de még mindig ezerháromszáz körül van a Regőczi által támogatott gyermekek száma. Sajnos, ez még mindig nagyon magas szám, ráadásul sok közöttük a hat év alatti kisgyermek, így még sokáig lesz tennivalója az alapítványnak, amíg elkíséri a koronavírus-árvákat a felnőtté válásig. Ez jelenti a diploma vagy a szakma megszerzését. Tehát, amíg önálló lábra nem állnak, segítséget kapnak tőlünk. De ezek mellett számtalan élményt is biztosítunk nekik, legyen az egy színházi előadás, focimeccs, európai vagy világbajnoki sporteseményen nézőként való részvétel, vagy éppen nyári táborozás.

Áder János Szekszárdra látogatott
Forrás: teol.hu / Makovics Kornél

– Mi a Kék Bolygó Alapítvány, illetve az ugyanezen a néven szereplő podcast adás feladata, hivatása, célja? Mik a legaktuálisabb témák?

– Kezdjük az utóbbival, mert az rövidebben elmondható. Már több, mint nyolcvan beszélgetést készítettem a fenntarthatóságról, a klímáról és a környezetvédelemről. Mindig a legaktuálisabb kérdést járom körbe olyan szakemberekkel, akik nem csak elméleti szinten fogalmazzák meg gondolataikat, hanem konkrét megoldásokkal is tudnak szolgálni az adott területeken. Ezekben a hetekben a Planet Budapest 2023 kiállítóival tekintünk át egy-egy témát, ami a mindennapjainkat érinti. Ezen alapítványunk esetében a kezdetek tíz évre nyúlnak vissza. Egy magyar származású, Manchesterben elhunyt elektromérnök, Balázs Miklós hagyományozta az akkor hivatalban lévő köztársasági elnökre, azaz rám a mintegy nyolcvanmillió forintnyi vagyonát azzal a szándékkal, hogy fordítsuk a magyarok javára, közcélra. Ez lett az alapja a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak, amely 2018-ban indult el. Tevékenységünk az óvodásoktól kezdve a középiskolásokon és egyetemistákon keresztül egészen a kezdő vállalkozások mentorálásáig és anyagi támogatásáig sok mindent felölel. Fejlesztő, oktatási programunk van a legkisebbeknek, a középiskolások pedig – szabadon választható tantárgyként – a szakértőink által kifejlesztett Zöld Föld tankönyvből tanulhatnak a fenntarthatóságról. Ebben a tanévben már érettségizni is lehet belőle, és előkészítés alatt van az általános iskolák számára szóló könyvcsalád is. Azért is fogalmazok így, mert a munkafüzet mellett a pedagógusoknak is biztosítunk felkészítő segédanyagokat. Sőt, támogatjuk a tanulmányaikat is, amennyiben a Pannon Egyetemen vagy a budapesti Műegyetemen szeretnék csiszolni ismereteiket a fenntarthatóságról. Minden év tavaszán megrendezzük a Fenntarthatósági témahetet is, amelyen az iskolások a tudatosabb jövőre készülhetnek fel. Az egyetemistáknak ösztöndíjprogramot kínálunk, a fenntarthatósággal foglalkozó pályakezdő vállalkozóknak az üzleti világban való eligazodást tanítjuk meg, a sor végén pedig az alapítvány kockázati tőkealapja áll, amely befektet az arra érdemes, a területen tevékenykedő cégekbe. 

Az interjú folytatását a Teol.hu oldalon olvashatják el!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában