Kérkedés

2023.12.15. 22:54

Donald Tusk sajátjaként értékeli az eddig befagyasztott uniós források részleges feloldását

A jogállamiság visszaállításáért aggódó új lengyel miniszterelnök szerint a hazájának járó uniós helyreállítási források ötmilliárd eurós előlege még idén karácsonyig megérkezhet.

MW

Ursula von der Leyen és Donald Tusk Brüsszelben

Forrás: Anadolu via AFP

Fotó: Dursun Aydemir

Donald Tusk új lengyel miniszterelnök más tollával ékeskedik. A frissen megválasztott kormányfő azzal kérkedik, hogy kiharcolta hazájának az eddig befagyasztott uniós források részleges feloldását, csakhogy az erről szóló tárgyalásokat az előző kormányfő, Mateusz Moraweicki vezette – hívta fel a figyelmet Rafal Bochenek, a Jog és Igazságosság (PiS) képviselője. Mint ismert, a PiS volt eddig a kormányzópárt Lengyelországban

Tusk a látszatkeltésen kívül semmi újat nem hozott a lengyel nemzeti helyreállítási terv, azaz a KPO ügyében. Tusk ígéretei, hogy ismét feloldják az uniós források blokkolását, csak választási metaforának bizonyultak

– mondta a PiS politikusa.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője pénteken Brüsszelben a Tusk miniszterelnökkel folytatott megbeszélést követően jelentette be, hogy az Európai Bizottság kész ötmilliárd eurót utalni Lengyelországnak előfinanszírozásként. Mint mondta, ez Lengyelországnak a dekarbonizációs munkálatokban és a klímaváltozás elleni küzdelemben fog jelentősen segíteni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában