Botrányos ügyek

2023.12.13. 05:40

Felesége egykori élettársának megveretésével is meggyanúsították az Amnesty-vezér testvérét

A több száz milliós számlagyárba belebukó exügyvéd egyre több botrányos ügye derül ki.

MW

A bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet, a jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több mint 241 millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat

Forrás: NAV

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés kísérletével is összefüggésbe hozta a hatóság néhány évvel ezelőtt Vig Mórt, akit a közelmúltban sok száz milliós számlagyár irányítása miatt vett őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tudta meg a Magyar Nemzet.

Vig Mór egyébként nem más, mint Vig Dávid Amnesty-vezér testvére.

Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója
Forrás: Amnesty International Magyarország

Az Amnesty International Magyarország igazgatója régóta ismert a magyar közéletben, ő a Soros-hálózat fontos magyarországi láncszeme, hiszen milliárdos összegek felett rendelkező, illetve komoly külföldi támogatást kapó, a tőzsdespekuláns befolyása alatt álló szervezeteknél (Magyar Helsinki Bizottság, Open Society Foundations) volt bizalmi állásban.

A teljes cikk ITT olvasható el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában