Donald Tusk-féle hatalomátvétel

2023.12.23. 10:38

Még sosem láttam ilyen erőszakot – nyilatkozta a lengyel köztévé műsorvezetője

Jan Pospieszalski lengyel újságíró, a köztelevízió beszélgetős műsorának vezetője egy interjúban kifejtette: a közszolgálati televízió erőszakos átvétele Donald Tusk és új kormánya részéről annak beismerése, hogy tudják, hogy nem tartják be a törvényt – írja cikkében a Magyar Nemzet.

MW

Rendőrök őrzik a lengyel köztévé, a TVP bejáratát 2023. december 21-én

Forrás: Jakub Porzycki

Fotó: Anadolu via AFP

– Sok mindent megtapasztaltam a köztelevíziónál. Láttam, hogy sok vezérigazgatót leváltottak, emlékszem különböző, többé-kevésbé viharos személycserékre is. De olyat még soha nem láttam mostanáig, hogy néhány külsős ember erőszakkal vezette ki az embereket az irodájukból, ajtókat csapkodtak, képviselőket lökdöstek. Őszintén szólva, soha nem láttam még ilyen erőszakoskodást – jelentette ki a Remix News nemzetközi hírportálnak adott interjúban Jan Pospieszalski lengyel újságíró, aki a köztelevízió (TVP) beszélgetős műsorát vezette.

1994-ben kezdtem el dolgozni a TVP-nél. Új csapat voltunk, és ott sem láttak szívesen. A posztkommunista berendezkedés, amelyhez akkoriban a televízió személyzete többnyire tartozott, idegen testként kezelt minket. De még azok a kommunisták is sokkal tisztességesebben viselkedtek velünk, mint amit ma látunk azokon a mobiltelefonos videófelvételeken Varsóban

– mesélte a megrázó élményeit Pospieszalski, aki szerint a közszolgálati televízió erőszakos átvétele Donald Tusk és új kormánya részéről annak beismerése, hogy tudják, hogy nem tartják be a törvényt.

Tuskék ugyanis két lábbal tiporták el a jogállamiságot, amikor lényegében bedarálták a közmédiát, a vezetőket azonnali hatállyal felmentették és új felügyelőbizottságokat alakítottak ki.

A népszerű újságíró szerint ha a hivatalos eljárások értelmében törvényes vezetőváltás történt volna a TVP, a Lengyel Sajtóügynökség és a Lengyel Rádió vezetésében, akkor az előző csapat ugyanúgy távozott volna, ahogy a Jog és Igazságosság koalíció politikusai is elhagyták volna hivatalukat.

Egy videó a lengyel köztévében tapasztaltakról:

A teljes cikket IDE KATTINTVA tudja elolvasni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában