Rajtaütés

2024.01.24. 13:16

Elfogták a hatalomátvételre készülő csoport tagjait (videó)

Hatalomátvételre készülő csoportot kapcsolt le a rendőrség ma reggel egy országos akció keretében – számol be a Magyar Nemzet. A csoport 11 tagját az ország különböző részein majdnem 150 fős rendőri erővel fogták el.

MW

Tizenegy embert fogtak el, akik hatalomátvételre készültek

Forrás: Police.hu

Az egyik közösségi videómegosztó portálra került fel tavaly novemberben egy olyan videó, melyen egy társaság tagjai bejelentették, hogy megalakítják a Szkíta Magyarországot, és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését. Bejelentették azt is, hogy mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni. Elmondták, hogy rövidesen megtörténik a magyar rendőrség lefegyverzése és a katonaság átállítása, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak – írja a Police.hu -ra hivatkozva a Magyar Nemzet.

Az ügyben a KR NNI Bűnügyi Szolgálat Nyomozó Főosztály Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztály az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészülete miatt eljárást indított. Sikerült azonosítani a szervezet tagjait, akiknek elfogására tegnap hajnalban került sor.

Azonban a művelet tervezésekor nem volt kizárható, hogy a tagok lőfegyverrel rendelkeznek, ezért a rajtaütések végrehajtására az NNI a Terrorelhárítási Központot (TEK) kérte fel. Tekintettel a jelentős számú helyszínre és gyanúsítottra, illetve arra, hogy ezeknek a felszámolását egyszerre kellett végrehajtani, a TEK műveleti egységei mellett az elfogásokat az NNI Műveleti Szolgálatának egységei és a KR Bevetést Támogató Osztálya támogatta.

A Veszprém, Pest, Zala, Bács-Kiskun vármegyékben, illetve Budapesten végrehajtott akcióban közel 150 rendőr egyszerre tíz helyszínen tartott elfogásokat és kutatásokat. Összesen tizenegy emberrel szemben intézkedtek, közülük nyolcat – hét férfit és egy nőt – gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, majd egy 53 éves murakeresztúri, egy 68 éves veszprémi és egy 88 éves váci férfit őrizetbe vettek.

A társaság elszántságát tükrözi, hogy a kutatások során a nyomozók több helyszínen feltehetően éles maroklőfegyvert, lőszereket, AK gépkarabélyt találtak, továbbá gáz- és riasztófegyvert, valamint gumilövedékes és légfegyvereket foglaltak le. Ezek mindegyikét a nyomozás során szakértői vizsgálatnak vetik majd alá. A három őrizetbe vett férfi letartóztatását az NNI a Zala Vármegyei Főügyészségen kezdeményezi.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában