Választásokat befolyásolhat

2024.01.12. 05:55

Évek óta töretlen Orbán Viktor népszerűsége a közösségi médiában

Sokat hangoztatott tény, hogy a választások manapság már az online térben dőlnek el, amit az is bizonyít, hogy már a 2022-es országgyűlési választások előtt is megfigyelhető volt, hogy a jobboldali tartalmak népszerűbbek voltak a felhasználók köré­ben.

MW

Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

Nem számít új keletűnek, hogy a jobboldal népszerűbb a közösségi médiában, mint a baloldal. Ennek ékes példája, hogy Orbán Viktort a Facebookon 1,2 ­millióan, az Instagramon 195 ezren, míg a TikTokon 126 ezren követik. 

A miniszterelnök legutóbbi Facebook-bejegyzéseire jellemzően 3000–10 000 felhasználó reagált. Azonban a kormányfő újévi videóját 41 ezren, míg a karácsonyi bejegyzését – amelyen az unokái körében látható – 67 ezren lájkolták.

Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

A miniszterek közül Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter emelkedik ki, mivel a Facebook-oldalát 408 ezren követik. A tárcavezetőnek az utóbbi hetekben megosztott tartalmai közül szintén a karácsonyi üdvözlete emelhető ki, amire 18 ezer lájk érkezett – írja a Magyar Nemzet. 

Ugyancsak jelentős az érdeklődés az online térben Varga Mihály pénzügyminiszter iránt, mivel a Facebook-oldalát 110 ezren követik, az elmúlt hetekben pedig az újévi bejegyzése volt a legnépszerűbb, hatezer lájkkal. 

Jelentős lemaradásban a baloldal

Az ismertebb baloldali politikusok, illetve pártelnökök közösségi oldalait fürkészve megállapítható, hogy jelentős lemaradásban vannak a miniszterelnökhöz képest. Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének 329 ezer követője van. A baloldal bukott miniszterelnöke mögött van Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, akinek a bejegyzései 314 ezer emberhez juthatnak el.

Fontos megemlíteni, hogy Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának vezetője mindössze 148 ezer követővel rendelkezik, amivel még Márki-Zay Pétertől, Hódmezővásárhely polgármesterétől is elmarad.

A többi baloldali szereplő a futottak még kategóriába tartozik az online népszerűségi versenyben.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában