Megbecsülés

2024.02.08. 10:33

Megemelt fizetés érkezett a rendőröknek is februárban

Az illetményemelés a hivatásos rendvédelmi állomány több mint 56 ezer tagját érinti.

MW

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Szerbiába induló magyar rendőri kontingens búcsúztatóján a Készenléti Rendőrség budapesti központjában 2024. február 6-án

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közleményében azt írta,

január elsejével 56 ezer hivatásos állományú rendvédelmi dolgozó illetménye emelkedett bruttó 79 500 forinttal

– számol be az MTI.

A megemelt fizetést első alkalommal február első napjaiban utalták át a rendvédelmi dolgozóknak.

Hozzátette, a hivatásos állomány másfél évvel korábban már részesült bruttó 116 ezer forint illetményemelésben, ezt követte a mostani.

Rétvári Bence kiemelte, hogy az illetményemelés a hivatásos rendvédelmi állomány több mint 56 ezer tagját érinti: rendőröket, terrorelhárítókat, tűzoltókat, börtönőröket, idegenrendészeti dolgozókat.

Az emelést követően egy pályakezdő tiszthelyettes, aki 2022-ben 267 ezer forintot keresett, most 463 ezer forintot kap, egy pályakezdő tiszt, aki korábban 393 ezer forintot vitt haza, most már 589 ezer forintot keres. A költségvetés idén több mint hatvanmilliárd forint többletet tartalmaz a béremelés fedezetére

– ismertette az államtitkár.

Emlékeztetett:

a tiszthelyettesi átlagilletmény 582 086 forintra, a tiszti átlagkereset 710 455 forintra emelkedett.

„Magyarország biztonságát a rendvédelmi dolgozóknak is köszönhetjük” – fogalmazott az államtitkár, kiemelve, „a bajban mindig számíthatunk rájuk, ők is számíthatnak a kormányra”. A veszélyek korában mindenki számára egyértelművé vált, hogy a biztonság és a rend mennyire fontos értékeknek számítanak – fűzte hozzá.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a rendvédelmi dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülése is kiemelten fontos.

Köszönet és megbecsülés illeti a rendvédelmi szervek dolgozóit, akik nap mint nap a magyar emberek védelme és biztonsága érdekében veszik fel a szolgálatot

– közölte az államtitkár.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában