Kilóg a lóláb

2024.02.16. 21:26

Valami gyanús a négy amerikai szenátor budapesti útja körül

A budapesti amerikai nagykövetség közleményben jelezte, hogy demokrata és republikánus szenátorokból álló amerikai küldöttség érkezik Budapestre vasárnap.

MW

David Pressman amerikai nagykövet

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A látogatás középpontjában: „a NATO és hazánk előtt álló stratégiai ügyek” állnak. Az esetről a Kommunizmuskutató Intézet igazgatóját, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát, Fekete Rajmundot kérdezte a Magyar Nemzet.

Kétpárti, NATO-ra összpontosító amerikai kongresszusi küldöttségnek nevezték a Magyarországra érkező csoportot, ám ha jobban megnézzük a küldöttek politikai tevékenységét, kilóg a lóláb

 − fogalmazott Fekete Rajmund, hozzátéve:

három demokrata és egy republikánus párti szenátor érkezik Budapestre. Ami közös bennük, hogy mind a négyen többször kiálltak amellett, hogy minden eszközzel segíteni kell Ukrajnát abban, hogy újra virágzó európai demokráciává válhasson – bármit is jelentsen ez –, és újjáépüljön Oroszország „agressziós háborúja” után.

Az igazgató kiemelte, 

olyan szenátorokról beszélünk, akik évek óta „aggódnak” Magyarország miatt: hol a Soros-egyetem, hol a svédek NATO-csatlakozása áll aggályaik középpontjában. Jeanne Shaheen demokrata szenátor – a delegáció tagja – egy korábbi nyilatkozatában üdvözölte Pressman nagykövet azon erőfeszítéseit, hogy ellenáll Magyarország „autokrata rezsimje” és annak „demokratikus visszaesése” ellen.

Nem meglepő ez a kijelentés annak fényében, hogy bizonyított: Soros György több mint 500 ezer dollárral támogatta a szenátor kampányát.

A svéd NATO-csatlakozás a fő téma, amelynek kapcsán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, hogy reménykeltőek a tárgyalások a svédekkel. A lap kérdésére pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter üdvözölte, hogy az Egyesült Államok kongresszusi képviselői érkeznek Magyarországra, hiszen így a saját szemükkel láthatják, hogy mindaz, amit olvashatnak a liberális amerikai médiumokban Magyarországról, az szemenszedett hazugság. Orbán Viktor miniszterelnök pedig januárban úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány támogatja Svédország NATO-csatlakozását.

A teljes cikk ITT OLVASHATÓ!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában