Egészségügy

2024.03.02. 10:30

Átlagosan 20 százalékkal nő az ápolók alapbére márciustól (videó)

A tavaly júliusi 18 százalékos béremelést követően március elejétől 20 százalékkal nő az egészségügyi szakdolgozók bére, keresetük így a 2010-es 170 900 forinttal szemben meghaladja a 800 000 forintot – derül ki a kormányszóvivő szombaton a Facebook-oldalán megosztott videójából.

MW

Illusztráció

Fotó: Bús Csaba

A béremelés, amely megközelítően 84 000 munkavállalót érint, valamennyi, az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozóra és egészségügyben dolgozóra vonatkozik.

A korábbi pótlékok többsége – például a szakterületi pótlék, a vezetői pótlék, a címpótlék, az idegennyelv-tudási és a képesítési pótlék – beépül az alapbérbe, azok innentől kezdve már beleszámítanak a nyugdíjba. Mivel a szakdolgozók – alapbéren felüli – mozgóbérének számítási alapja az alapbér, 

így az alapbér emelkedésével a mozgóbér összege is nő.

Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalára feltöltött videójában kiemelte, hogy a kormány a kórházakat és a rendelőket is fejleszti.

Hangsúlyozta, hogy 

2010-hez képest ma majdnem az akkori összeg háromszorosát fordítja a kormány egészségügyre.

A kormányszóvivő elmondta azt is, hogy a Magyar Falu Program keretében 600 falusi orvosi rendelőt újítottak fel és építettek.

Szentkirályi Alexandra az eszközbeszerzésekre is kitért: 2010 óta a kormány  több mint ezer mentőautót cserélt le és a mentőszolgálat közreműködésével új sürgősségi ellátást működtet. 

A kormány azért dolgozik, hogy a magyar emberek elégedettek legyenek az egészségügyi ellátás színvonalával. Megbecsüljük és tiszteljük az ápolók munkáját. Köszönjük amit a betegekért, ápolásra szorulókért tesznek nap, mint nap!

– zárta szavait a kormányszóvivő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában