Izraeli–palesztin konfliktus

2024.03.15. 08:07

Heves reakciókat váltott ki a szenátus demokrata vezetőjének Benjámin Netanjahu leváltását sürgető beszéde

Az izraeli–palesztin háború 161. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Emberek az izraeli légicsapás következtében megsemmisült Hamad-torony romjai között, a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban 2024. március 14-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Mohamed Szaber

Izraelben békésen véget ért ramadán első pénteki imája

Izraelben békésen ért véget az iszlám böjti hónap, a ramadán első pénteki imája – jelentette be az izraeli rendőrség pénteken. Jeruzsálemben, az Al-Aksza mecsetnél a rendőrség becslése szerint ötvenezren imádkoztak az ünnepen, míg az iszlám szent helyeket vezető tanács, a Waqf nyolcvanezer hívőről számolt be.

Izrael mintegy hatvanötezer - Ciszjordániában élő - palesztinnak engedélyezte a belépést az izraeli fennhatóság alatt álló mecsetbe, a muszlimok harmadik legszentebb helyére, és további mintegy háromezerötszázan imádkozhattak a Pátriárkák barlangjában, amelyet ezen a napon csak a muszlimok számára nyitottak meg.

Az izraeli hadsereg eközben azt közölte, hogy egységei a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni hadműveletek részeként a Gázai övezetben megsemmisítettek egy mintegy kétszáz méter hosszú alagutat, amely egy paprikaföldön volt az övezet déli részén, Hán-Júnisz Hamed negyedében. A járatban a Hamász fegyvereire bukkantak, gránátokat, páncéltörő rakétákat, robbanóanyagokat, rakétavetőket, golyóálló mellényeket és kamerákat is találtak a hadsereg szóvivőjének elmondása szerint. A szóvivő tagadta azokat a palesztin állításokat, melyek szerint csütörtök este izraeli katonák mészárlást hajtottak volna végre a humanitárius segélyt szállító teherautók kifosztása közben a gázai Ceitoun negyedben.

Palesztin fegyveresek lőttek, miközben a tömeg elkezdte kifosztani a teherautókat. Rajtuk kívül azonosították azokat a civileket, akiket a teherautók ütöttek el. Az előzetes és alapos vizsgálat alapján nem dördültek el izraeli lövések a segélyszállító konvojra. Az IDF (izraeli hadsereg) továbbra is vizsgálja az esetet

– közölte a szóvivő. Az izraeli katonák csütörtök este letartóztattak négy, terrortevékenységgel gyanúsított palesztint Ciszjordániában, a Kalkília melletti átkelőhelynél, miután pokolgépet találtak járművükben. Éjszaka az izraeli biztonságiak fegyvereket koboztak el, és tizennégy körözött palesztint vettek őrizetbe ciszjordániai razziákon.

Izraelben pártállástól függően fogadták az amerikai szenátus demokrata vezetőjének izraeli választásokat sürgető beszédét

Izraelben a kormánypárt elutasította, az ellenzék üdvözölte pénteken az amerikai szenátus demokrata vezetőjének izraeli választásokat sürgető, és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt bíráló beszédét.

"Izrael elvárja, hogy Chuck Schumer, az Egyesült Államok szenátusának többségi vezetője tartózkodjon az izraeli kormány aláásásától" - áll a Netanjahu vezette Likud párt frakciója csütörtöki közleményében, válaszul az amerikai politikus szavaira.   

Schumer beszédében Netanjahut a közel-keleti béke és az izraeli választások kiírásának akadályozásával vádolta Izraelben. A Likud szerint "Izrael nem banánköztársaság, hanem demokrácia, amely büszke arra, hogy Netanjahu miniszterelnököt választotta."   

Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök szintén megszólalt, miszerint "határozottan ellenzi a külső politikai beavatkozást Izrael belügyeibe. Független nemzet vagyunk, nem banánköztársaság" - használta Bennett még jóval a Likud válasza előtt ezt a meghatározást.   

"Izrael szuverén demokrácia. Mivel Izrael háborúban áll a Hamász népirtó terrorszervezettel, nem hasznos kommentálni egy demokratikus szövetséges belpolitikai színterét. Ez ellentétes közös céljainkkal" -  írta Mikál Hercog, Izrael egyesült államokbeli nagykövete az X-en Chuck Schumernek.     

Beni Ganz, a hadikabinetben részt vevő Nemzeti Tábor nevű centrista pár vezetője az X-en közzé tett bejegyzésében hibának minősítette az amerikai megnyilatkozást. "Izrael erős demokrácia, és csak polgárai határozzák meg vezetését és jövőjét" - szögezte le.   

Ugyanakkor Jaír Lapíd, a parlamenti ellenzék vezetője szerint Schumer beszéde azt "bizonyítja, hogy Netanjahu egytől egyig elveszíti Izrael legkiválóbb támogatóit."   

"A legrosszabb az, hogy szándékosan teszi" - vádolta Lapíd a kormányfőt.  "Netanjahu komoly károkat okoz a háború megnyerésére és Izrael biztonságának fenntartására irányuló nemzeti erőfeszítésekben" - tette hozzá, összhangban az amerikai szenátor véleményével.     

Ugyancsak az X-en ragált Jaír Golán, az izraeli baloldal meghatározó politikusa, "élesnek", "fájdalmasnak" és "példátlannak" nevezve Schumer szavait, melyek szerinte azonban "az izraeli közvélemény érzéseit tükrözik".   

"Az izraeli kormány és annak vezetője politikai elszigeteltségbe, a stratégiai szövetségesünkkel fennálló kapcsolatok példátlan megtöréséhez és a háború teljes kudarcához vezet minket" - tette hozzá Golán.

A Hamász szerint az izraeli hadsereg ismét segélyekre várakozó emberek tömegébe lőtt

Legalább 20-an meghaltak és 155-en megsebesültek éjszaka a Gázai övezet északi részén egy humanitárius segélyeket elosztó központ előtt, a gázai egészségügyi minisztérium pénteki közlése szerint az izraeli hadsereg (IDF) lőtt az összegyűlt emberek közé. Az IDF bejelentette, hogy nincs köze az incidenshez.

Az övezetet ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet azt vetette az izraeli erők szemére, hogy tankokból és helikopterekről szándékosan lőtte a gázavárosi központ előtti tömeget. Az izraeli hadsereg (IDF) tagadta a Hamász állítását, hozzátéve, hogy az ügyben vizsgálatot indítottak, valamint felszólította a sajtót, "ne adjon teret hamis híreknek".

A térséget várhatóan pénteken éri el az első, segélyeket szállító hajó, amely péntek reggeli információk szerint 30 kilométerre volt a gázai partoktól.   

Palesztin tisztségviselők és az ENSZ munkatársai, jóllehet üdvözölték a kezdeményezést, máris leszögezték, hogy a tengeri úton eljuttatott segélyek nem helyettesíthetik a szárazföldi segélykonvojokat.   

Csütörtök este a Hamász azt közölte, átfogó béketervet mutatott be a háborúban közvetíteni igyekvő feleknek - Egyiptomnak, Katarnak, valamint az Egyesült Államoknak -, mely rendelkezne a humanitárius segélyekről, az izraeli csapatok kivonásáról és az otthonaikból elűzött gázaiak hazatéréséről, valamint a Gázai övezetben fogva tartott izraeli túszok elengedéséről is.

Rakétatámadás ért egy kereskedelmi hajót a jemeni Hodeidánál

Rakétatámadás ért egy kereskedelmi hajót a Vörös-tengeren, Jemen Hodeida nevű kikötővárosától nyugatra - jelentette be pénteken az Egyesült Királyság tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO) és az Ambrey brit biztonsági cég.

A tájékoztatás szerint az incidens 76 tengeri mérföldre történt a várostól, és bár a hajóban kár keletkezett, a legénység biztonságban van, sebesültről nem tudni.   

Az UKMTO azt is közölte, hogy egy másik hajó, 93 kilométerre Hodeida délnyugati részétől rakétákat észlelt a levegőben.   

Csütörtök este az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM) arról számolt be, hogy a jemeni húszi lázadók rakétákat lőttek ki Jemen területéről az Ádeni-öböl és a Vörös-tenger irányába.   

Mindeközben a RIA Novosztyi orosz hírügynökség húszi forrásokra hivatkozva csütörtök este azt jelentette, hogy az Irán által támogatott síita lázadók hiperszonikus rakétával bővítették fegyverarzenáljukat.   

Az Irán támogatását élvező húszi milícia tavaly november közepe óta számtalan alkalommal vetett be drónokat és rakétákat nemzetközi kereskedelmi hajók ellen az Ádeni-öbölben Izrael gázai háborújára és a palesztinok iránti szolidaritásra hivatkozva. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia több alkalommal mért válaszcsapást a húszik állásaira.   

A húszi támadások miatt a legnagyobb kereskedelmi vállalatok csökkentették hajóforgalmukat az Ázsiát és Európát összekötő tengeri útvonalon, és inkább Afrikát megkerülve juttatják célba a szállítmányokat.

Heves reakciókat váltott ki a szenátus demokrata vezetőjének Benjámin Netanjahu leváltását sürgető beszéde

Az amerikai politikában komoly vitát váltott ki a szenátus többségi vezetőjének kongresszusi beszéde helyi idő szerint csütörtökön, amelyben kormányváltást sürgetett Izraelben.

Chuck Schumer demokrata politikus a közel-keleti rendezés akadályának nevezte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki szerinte irányt tévesztett. Azzal vádolta az izraeli kormányfőt, hogy kabinetjében jobboldali szélsőségeseknek is helyet adott. Kifejtette, hogy szerinte a választások jelentik az egyetlen lehetőséget arra, hogy egészséges és nyitott döntéshozatali folyamat induljon Izrael jövőjével kapcsolatban.   

A demokrata politikus, aki az amerikai politikai élet legmagasabb rangú zsidó származású választott tisztségviselője, változásokat sürgetett a Palesztin Hatóság élén is, és Mahmúd Abbász elnök eltávolítását szintén szükségesnek mondta. 

A szenátusban többséget adó demokraták vezető politikusának szavaira reagálva a felsőház republikánus vezető szenátora, Mitch McConnell groteszknek és képmutatónak minősítette az elhangzottakat, rámutatva, hogy amikor Amerika annyira érzékeny a saját demokráciáját érő külföldi befolyásolási kísérletekre, akkor hogyan szólíthatja fel Izraelt demokratikusan választott vezetőjének eltávolítására. "Izrael nem Amerika gyarmata, hogy vezetői a Washingtonban hatalmon lévő párt kényét szolgálják" - fogalmazott, és megjegyezte, hogy csak Izrael állampolgárainak lehet szavuk abban, hogy ki vezesse kormányukat.   

Izraeli harckocsizók a Gázai övezet határtérségében, egy dél-izraeli gyülekezési ponton 2024. március 13-án
Fotó: Tsafrir Abayov / Forrás: MTI/AP

A Fehér Ház nem kommentálta az elhangzottakat, de John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs vezetője elismerte, hogy az elnöki hivatal előzetesen tudott a készülő beszédről. Hozzátette, hogy tiszteletben tartják a szenátor jogát véleménye kifejtésére, a választások kérdése pedig az izraeli emberek és kormány dolga.   

Az ügyre az amerikai külügyminisztérium szóvivője azzal reagált csütörtökön, hogy nem gondolja, Chuck Schumer szavai megnehezítenék a kapcsolattartást az amerikai kormányzat és Benjámin Netanjahu között.   

Chuck Schumer beszédét éles hangú közleményben kommentálta a Likud, Benjámin Netanjahu pártja, amely szerint a szenátortól azt várják el, hogy tiszteletben tartsa Izrael kormányát, és ne aláássa azt. "Izrael nem egy banánköztársaság, hanem egy független és büszke demokrácia, amely megválasztotta Benjámin Netanjahut" - fogalmazott az izraeli kormánypárt.   

Az Egyesült Államok szintén csütörtökön újabb szankciókat jelentett be a palesztinok elleni erőszakos cselekményekkel összefüggésbe hozott ciszjordániai zsidó telepesek ellen, amire az izraeli kormány nemzetbiztonsági minisztere, Ben Gvir reagált.  Az eset "bizonyítéka annak, hogy az Egyesült Államok nem érti meg, ki az ellenség, és ki a barát" 

- mondta.   

Ezzel egy időben az Egyesült Államokban, Chicago körül működő arab-amerikai szervezetek nyílt levelet küldtek a Fehér Ház számára azt megelőzően, hogy Joe Biden elnök csütörtökön amerikai arab és muszlim vezetőkkel találkozott. A levélben azonnali tűzszünetet követelnek a Gázai övezetben és azt írták, hogy álláspontjuk világos, ezért nincs értelme további megbeszéléseknek a Fehér Házzal.   

Az Egyesült Államok északi államaiban Illinois, Minnesota és Michigan államban több százezres muszlim közösség él, amelynek körében az elmúlt hetekben erősödő mozgalom bontakozott ki Joe Bidennnel és Közel-Kelet-politikájával szemben. Ennek jele volt, hogy Michigan állam demokrata párti előválasztásán százezren szavaztak Joe Bidennel szemben.

Ez történt csütörtökön:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában