Idejutott Budapest

2024.03.07. 06:38

Romlik a közbiztonság: hajléktalanoktól és drogosoktól félnek a fővárosiak

Több budapesti kerületben panaszkodnak a közbiztonságra, amely az utóbbi években jelentősen romlott – számol be róla a Magyar Nemzet.

MW

Hajléktalan pihen a Nyugati pályaudvar lépcsőjén

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Róka László

Az elmúlt időszakban hatalmas feszültségforrást okoz a IX. kerületben, hogy a balliberális városvezetésnek köszönhetően bárhol életvitelszerűen tartózkodhatnak a hajléktalanok, ami komoly közbiztonsági és közegészségügyi problémákkal is jár – mondta a lapnak Ferencváros kormánypárti önkormányzati képviselője, Gyurákovics Andrea.

A hajléktalankérdés súlyossá válása is a Baranyi-féle városvezetés felelőssége. Korábban a közterület-felügyeletnél volt egy külön csoport, amely a hajléktalanokkal foglalkozott, emellett a kerület foglalkoztatott hajléktalanokat is, azonban ezt a jól kiépített rendszert sajnos az első intézkedések között a pandémiás időszakban Baranyi Krisztina az egyszemélyi kormányzásával szétverte

– emelte ki Gyurákovics, majd hozzátette: ennek mostanra látható következményei vannak, ugyanis számos negyedben rohamosan romlik a közbiztonság.

A XIV. kerületben se jobb a helyzet, annak ellenére, hogy a kerület 51 milliárdos rekordköltségvetése mellett a humán erőforrás is adott lenne az érdemi előrelépéshez. A kerület kormánypárti képviselője, Borbély Ádám szerint sajnos ennek ellenére azt lehet tapasztalni, hogy a tényleges biztonsági helyzet nem javult, a szubjektív biztonságérzet pedig kifejezetten rossz a kerület számos közterületén.

Sötétedés után nem ajánlott a kerület egyes részein sétálni. Itt elsők között említem az Örs vezér terét és a Bosnyák teret, de gondolhatunk a Kacsóh Pongrác úti felüljáró környékére vagy Rákosrendezőre, és a sort hosszan lehetne folytatni. A problémák megoldása helyett a kerület vezetői mégis ujjal mutogatnak a kormányra, zéró felelősséget vállalva, miközben a helyieknek el kell viselniük a kerületet ellepő hajléktalanokkal járó közbiztonsági és közegészségügyi problémákat

– emelte ki Borbély Ádám. Úgy látja, a kialakult helyzetért nagy felelősség terheli a baloldalhoz köthető Soros-szervezeteket.

Szilágyi Demeter, Józsefváros kormánypárti önkormányzati képviselője szerint az embereknek az elmúlt években határozottan romlani kezdett a szubjektív biztonságérzetük a kerületben.

Az utcán beszélgetve az emberekkel, egyértelműen azt mondják, hogy romlott a biztonságérzetük. A helyiek aggodalmait alátámasztják a rendőrségi adatok is, amelyek szerint 30 százalékkal több bűncselekményt követtek el Józsefvárosban tavaly, mint 2019-ben. A statisztikák szerint ezek pedig tipikusan olyan bűncselekmények, amelyeket önkormányzati, rendészeti eszközökkel vissza lehetne szorítani

– jelentette ki a politikus. 

Csepelen az elmúlt két évben Dobronyi Szilveszter, a helyi Fidesz szóvivője szerint a közbiztonság romlása annak köszönhető, hogy az önkormányzat nem próbál meg beleavatkozni, illetve közbelépni. 

Korábban sem volt túl rózsás a helyzet, de most már eljutottunk odáig, hogy nappal sem érezheti magát biztonságban az ember, hogyha végigsétál Csepel utcáin, az alkoholos befolyás alatt álló hajléktalanok, illetve egyéb személyek miatt

– emelte ki a szóvivő. Rámutatott: az online fórumokon szinte mindennaposak azok a bejegyzések, amelyeken a helyiek a közbiztonság állapotára panaszkodnak.

A VII. kerület önkormányzati képviselője, Benedek Zsolt szerint romokban van a közbiztonság Erzsébetvárosban, mostanra nem telik el úgy hónap, hogy valamilyen súlyos bűncselekmény ne történjen.

Terézvárosban az elmúlt években rendezetlenné váltak a közterületek, ennek eredményeként pedig az emberek szubjektív biztonságérzete is romlani kezdett.

A teljes cikk a részletekkel ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában