Kapcsolatok

2024.03.22. 16:36

Szijjártó Péter: a magyar kormány együtt küzd az osztrák jobboldallal a valódi európai demokráciáért

A magyar kormány és az osztrák jobboldal együtt küzd azért, hogy Európában valódi demokrácia legyen, és ne bélyegezzék meg azokat, akiknek a fősodortól eltér az álláspontjuk és kiállnak a nemzeti érdekeik mellett – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai ügyekért és sportért felelős szóvivőjével, Petra Stegerrel közös sajtótájékoztatón

Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai ügyekért és sportért felelős szóvivőjével, Petra Stegerrel közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy

 a magyar kormányzat és az osztrák jobboldal közötti együttműködés jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy "szuverenitásunkat meg tudjuk őrizni, és az Európai Uniónak ezt a föderalizációt erőltető politikáját meg tudjuk állítani".

Együtt küzdünk így azért, hogy Európában valódi demokrácia legyen, hogy ne bélyegezzék meg azokat, akiknek a mainstreamtől eltérő álláspontjuk van, ne bélyegezzék meg azokat, akik őszintén, egyenesen ki mernek állni a nemzeti érdekeik mellett

 – közölte.

Mindketten sikeres Európát szeretnénk látni, de biztosak vagyunk abban, hogy Európa csak akkor tud sikeres lenni, ha azt erős tagállamok alkotják

 – fűzte hozzá.

Valamint a siker fontos alapjának nevezte a biztonságot is, amihez szavai szerint meg kell állítani végre az illegális bevándorlást, meg kell védeni a külső határokat, illetve be kell azt látni, hogy az Ukrajnában pusztító háborúnak nincs megoldása a csatatéren.

A béke, a megoldás csak tárgyalásokkal fog eljönni. Mivel egyik fél sem tudja megnyerni ezt a háborút, ezért evidens, hogy tárgyalások lesznek, s hogyha tárgyalások lesznek, akkor már csak az a kérdés, hogy mikor, és az a kérdés, hogy miért nem most, miért később

– fogalmazott.

Ezért az osztrák jobboldal és a magyar kormány közösen lép fel azért, hogy minél előbb tűzszünet legyen Oroszország és Ukrajna háborújában, és minél előbb kezdődjenek béketárgyalások

– mondta.

Szijjártó Péter ezt követően arra is kitért, hogy 

az európai uniós politika vonatkozásában Magyarország és Ausztria is különleges év előtt áll, hiszen hazánk júliusban átveszi a közösség soros elnöki tisztségét, a szomszédos országban pedig választásokat tartanak.

Úgyhogy mindkettőnknek van mire készülnie az elkövetkező hónapokra nézvést, és mindezt egy olyan időszakban tesszük, amikor az Európai Unió kifejezetten rossz formában van

– jegyezte meg.

Mindkettőnknek az érdekünk, hogy ezt az európai hanyatlást meg tudjuk állítani, ugyanakkor hisszük, hogy ennek egyedüli módja egy masszív jobboldali fordulat lenne az európai parlamenti választásokon

 – tette hozzá.

Kiemelte: csakis ezáltal lehetne megállítani a föderalista szuperállam létrehozására irányuló "brüsszeli elképzelést és agresszív nyomulást", csakis ezáltal lehetne visszahozni a józan észt a döntéshozatalba.

Egy jobboldali fordulat lesz képes arra, hogy végre az európai tagállamok szuverenitásának tiszteletben tartása alap legyen az EU-ban. Egy jobboldali fordulat szükséges ahhoz, hogy az illegális migrációnak megálljt parancsoljunk, és jobboldali fordulat szükséges ahhoz is, hogy Európa a háborús pszichózisból kitörjön, és a béke hangja kerekedjen felül

– sorolta.

Ezzel kapcsolatban pedig aláhúzta, hogy a

 magyar kormány ezen álláspontja miatt gyakorta támadások kereszttüzébe kerül, azonban az osztrák jobboldalra ilyenkor is mindig lehet számítani, ugyanis az FPÖ mindig kiállt Magyarország mellett.

A miniszter végül megerősítette, hogy a felek készek a szoros együttműködés fenntartására ezekben a kérdésekben.

Illetve leszögezte, hogy hasonlóan vélekednek az Oroszországgal szembeni szankciókról is, amelyekkel Európa "lábon, térden, aztán tüdőn lőtte" saját gazdaságát, ezért a büntetőintézkedések felülvizsgálata lenne szükséges.

Köszönjük, hogy az Osztrák Szabadságpártra mindig számíthatunk a nehéz pillanatokban. És továbbra is készen állunk az együttműködésre egy sikeres és demokratikus Európa megteremtése érdekében az osztrák jobboldallal

 – összegzett.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában