Diplomácia

2024.03.29. 13:42

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség Afrikába

Célba ért a magyar segítség Afrikába, már pakolják ki a mintegy tízezer tonna gabonát Szudán partjainál - közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.

MW

Forrás: Facebook /Szijjártó Péter

Szijjártó Péter a bejegyzésben azt írta: a héten két napot is Afrikában töltöttek, ezért első kézből látták, milyen rendkívüli mértékben érezni az ukrajnai háború hatásait a kontinensen, különösen az élelmezési krízis területén.   

Magyarország pontosan ezért csatlakozott a Világélelmezési Program kezdeményezéséhez, és döntött a kormány úgy, hogy tízezer tonna ukrán gabonaszállítmány Afrikába szállítását finanszírozzák összesen 3,5 millió dollár értékben

- mutatott rá a tárcavezető.   

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: "nemcsak beszélünk, hanem cselekszünk és kivesszük a részünk minden jelentős globális élelmezési válság megoldását célzó erőfeszítésből".   

Szijjártó Péter szerint saját profitjukat keresve sokan lassították és gáncsolták a folyamatot, nem foglalkozva az afrikaiak szenvedésével, de a szállítmány végre megérkezett. Nem Európába, hanem Afrikába, ahol ténylegesen szükség van az ukrán gabonára - tette hozzá.   

"Most tízezer tonnával beljebb vagyunk" - közölte a miniszter, majd ismertette a magyar álláspontot, amely változatlan: olyan országokba kell az ukrán gabonát szállítani, ahol annak helye van, ezért azt ne hozzák Közép-Európába, hanem vigyék az afrikai éhezőknek.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában