Horvátországi választások

2024.04.17. 07:41

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani – frissült

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg a horvát parlamenti választásokat, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után, szerda este nyilvánosságra hozott felmérésből.

MW

Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök, a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke (k, jobbra)

Forrás: MTI/AP

Fotó: Darko Bandic

Az exit poll-adatokat a Nova TV kereskedelmi csatorna este hét óra után mutatta be.

A választók megkérdezésén alapuló felmérés szerint a HDZ koalíciós partnereivel 58, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) által alapított Igazság Folyói nevű koalíció pedig 44 mandátumot szerzett meg a 151 fős parlamentben.

A harmadik helyen a vukovári Ivan Penava polgármester vezette jobboldali konzervatív Haza Mozgalom párt áll 13 mandátummal. Továbbá 11 mandátuma van a fővárost vezető Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) baloldali-zöld szövetségnek, 9 parlamenti helye a jobboldali szuverenista Híd (Most) pártnak, 2-2 mandátuma az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS) regionális pártnak, illetve a Független Északi Platformnak, valamint 1 mandátuma van a Fokus/Köztársaság pártnak.

A választásokat megelőző felmérések is hasonló eredményeket jeleztek előre, a legtöbb közvélemény-kutatás a HDZ-t hozta ki győztesnek.

Branko Bacic, a HDZ alelnöke kijelentette: a magas részvételi arány még nagyobb legitimitást ad a nyertesnek.

„A szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés megerősítette az elvárásainkat” – mondta, hozzátéve, hogy négy évvel ezelőtt az akkori exit poll szerint 57 mandátumot kaptak, végül a HDZ 63 képviselőt tudott delegálni a parlementbe. "Az első reakcióm az eredményekre, hogy több mint elégedett vagyok" - hangsúlyozta.

A szavazáson valamivel több mint 3,7 millió horvát állampolgár adhatta le a voksát, a részvételi arány pedig rekordmagas volt
Fotó: Darko Bandic / Forrás:  MTI/AP

Biljana Borzan, az SDP európai parmenti képviselője szerint egyik nagy párt sem tudott egyértelmű többséget szerezni.

„Elégedett vagyok azzal, hogy a HDZ lényegesen kevesebbet mandátumot szerzett, mint a legutóbbi választásokon, az SDP pedig többet” – mondta, megjegyezve, hogy egyelőre hálátlan feladat volna bármit is előre jelezni a kormányalakítással kapcsolatban.

„Ehhez hosszú beszélgetésekre lesz szükség. Ha egyik pártnak sem sikerül megállapodnia (egy kormányozni képes koalícióról), akkor tudjuk, hogy mi fog következni” – hangsúlyozta Borzan, utalva arra, hogy ebben az esetben új választásokat kell kiírni.

Steven Bartulica a Haza Mozgalomtól azt mondta: hasonló eredményre számítottak, mint amelyet sikerült elérniük, és optimistán tekint előre a választások éjszakáján. A magas részvételi arányból azt a következtetést vonták le, hogy az állampolgárokat érdekli, merre tart az ország.

„Mindent megtettünk. A kampány rövid volt, de egyértelműen mi vagyunk a harmadik legnagyobb politikai erő Horvátországban” – mondta.

A zágrábi parlamentben 11 mandátumot a nemzeti kisebbségeknek és a horvát diaszpórának tartanak fenn.

Az első hivatalos részeredményeket várhatóan este 9 óra körül hozzák nyilvánosságra.

A szerdai szavazáson valamivel több mint 3,7 millió horvát állampolgár adhatta le a voksát, a részvételi arány pedig rekordmagas volt. Délután fél öt óráig a szavazásra jogosultak 50,60 százaléka szavazott. 2020-ban ugyanebben az időpontban az arány 34,04 százalék volt.

Korábban írtuk:

Délig hat százalékkal többen mentek el szavazni, mint négy évvel korábban

Hat százalékkal többen mentek el szavazni szerda délig a horvátországi parlamenti választásokon az országos választási bizottság adatai szerint, mint a négy évvel ezelőtti választásokon.

Délelőtt fél 12-ig a szavazásra jogosult állampolgárok 24,18 százaléka járult az urnákhoz. 2020-ban ugyanez az arány 18,09 százalék volt. Ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a voksolás akkor a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott. A teljes részvételi arány négy évvel ezelőtt 48,9 százalék volt, a legalacsonyabb Horvátország függetlensége óta.

A mostani választás a hivatalos közlések szerint nyugodt mederben zajlik, rendkívüli esemény nem történt.

A horvát sajtó arról számolt be, hogy sok szavazóhelyen - főleg a fővárosban - nagy az érdeklődés, hosszú sorokban várakoznak a választópolgárok. Az országban  valamivel több mint 3,7 millió választásra jogosult él.

A választási kampány április 15-én, hétfőn éjfélkor fejeződött be, a kampánycsend urnazárásig tart. Az exit poll felmérések eredményét közvetlenül az urnazárás után hozzák nyilvánosságra.

Hivatalos részeredményeket már 21 órától nyilvánosságra hoz az országos választási iroda. A preferenciális listás szavazás miatt, amelyen a választók a politikai pártok mellett, ugyanazon a listán egy jelölt nevét is bekarikázhatják, és ezzel preferencia szerint rangsorolhatják, az eredmények 80 százalékos feldolgozottsága mellett, csak éjfél körül várhatók.

Korábban írtuk:

Megkezdődött a voksolás

Megkezdődtek szerda reggel hét órakor a horvátországi parlamenti választások, amelyeken valamivel több mint 3,7 millió szavazásra jogosult állampolgár adhatja le voksát.

Az előzetes felmérések szerint kompromisszumok nélkül sem a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ), sem a baloldali Szociáldemokrata Párt (SDP) nem tud kormányt alakítani, mert egyikük sem tudja begyűjteni az ehhez elegendő számú szavazatot a voksoláson.   

A szavazóhelyiségek 19 óráig lesznek nyitva.   

A horvát választási iroda honlapján folyamatosan beszámol a részvételi arányról. Az exit poll felmérések eredményét közvetlenül az urnazárás után közlik, az első részeredményeket pedig 21 óra után hozza nyilvánosságra az országos választási iroda.   

A parlament 151 képviselője közül 140-et az ország tíz választókerületében választanak meg, minden választókerületben 14-et a politikai pártok listáiról. A nemzeti kisebbségek összesen nyolc képviselőt juttathatnak be a törvényhozásba - közülük a magyarok és az olaszok egyet-egyet választhatnak, a szerbek pedig hármat. További három képviselőt a horvát diaszpóra választ meg, közülük csak azok voksolhatnak, akiknek nincs bejelentett lakcímük Horvátországban.   

A parlamentbe jutási küszöb 5 százalék. A mandátum négy évre szól.

A 2277 jelöltre és 165 listára Horvátországban 6500 szavazóhelyiségben adhatják le voksaikat az állampolgárok, külföldön 110 szavazóhelyiségben voksolhatnak.   

A választásokat 5400 megfigyelő követi figyelemmel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában