Emléknap

2024.05.05. 22:03

Megtartották az Élet menetét Budapesten

Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre vonultak; a rendezvény szónokai valamennyien megemlékeztek a tavaly október 7-i, Izrael elleni terrortámadásról, az antiszemitizmus újraéledésének veszélyeire figyelmeztetve.

MW

Verő Tamás főrabbi fújja a sófárt az Élet menete rendezvényen

Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Lakatos Péter

A menet a sófár hangjára indult el, élén csaknem száz – elektromos kisbusszal utazó – holokauszttúlélővel. A résztvevők a lezárt Rákóczi úton vonultak a Keleti pályaudvar főbejárata előtt felállított színpadig.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete beszédében arra figyelmeztetett:

a Hamász október 7-i terrortámadása Izrael ellen többletjelentést ad az idei Élet menetének. Most még fontosabb a fiatal generációk oktatása, arra kell inspirálni őket, hogy harcoljanak a rasszizmus, a megkülönböztetés és az igazságtalanság ellen

 – tette hozzá.

Ki gondolta volna, hogy 80 évvel a holokauszt után a zsidók ismét félelmet éreznek szerte a világon? – tette fel a kérdést a nagykövet, aki ugyanakkor Magyarországot a megújulás szigeteként jellemezte, ahol virágzó zsidó közösség él.

Köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért, hangsúlyozva, hogy Magyarország példakép az antiszemitizmus elleni zéró tolerancia politikájának bevezetésében.

Az Élet menete rendezvény résztvevői
Fotó: Lakatos Péter / Forrás: MTI

Jichák Hercog, Izrael állam elnöke videóüzenetében arról beszélt: habár a holokauszt egyedülálló a történelemben az emberiség bűnei között, az elmúlt hónapokban ismét mély tragédiát gyászol a zsidó közösség.

„A gyűlölet vaksága arra vitte a zsidó emberek és Izrael államának ellenségeit, hogy gyilkoljanak, kínozzanak, raboljanak, pusztítsanak, megerőszakoljanak és elraboljanak” – utalt a Hamász október 7-i terrortámadására. Hozzátette: a lemészároltak, a megkínzottak, a megvertek és megerőszakoltak, az elraboltak és azok, akik most is fogságban vannak, hozzánk kiáltanak az igazságért és a szabadságért, az élethez való jogukért.

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte: a holokauszt rettenetes borzalmaira, az emberiség egyik legnagyobb népirtására mindig emlékezni kell, de úgy, hogy közben az „élet szeretetét és az élni akarást is ünnepeljük”.

Külön köszöntötte a megemlékezésen részt vevő holokauszttúlélőket, akiket a rendezvény igazi VIP-vendégeinek nevezett, akik  – mint fogalmazott – legyőzték a halált élni akarásukkal.

Megemlékezett az október 7-i Izrael elleni terrortámadásról, amelyet „egy napig tartó holokauszthoz” hasonlított, és aggasztónak nevezte, hogy nemcsak a muszlim országokban, de a nyugati civilizáció nagyvárosaiban is tömegek ünneplik a Hamász gyilkos terrorakcióit.

Baruch Adler, a nemzetközi Élet menete szervezet igazgatóhelyettese arról beszélt: az Élet menetén évről évre részt vevők bizonyítják a jónak a gonosz erői feletti győzelmét. Megemlékezett az édesanyját bújtató ukrán falusi emberről, aki nap mint nap kockáztatta a saját és családja életét, hogy megmentse az ő édesanyjának életét.

Szólt az október 7-i terrortámadásról, „süketítőnek” nevezve a világ hallgatását az események után. A „soha többé” ígérete, üresen csengett a könyörtelen brutalitást látva – mondta, hozzátéve, a szabad világ polgáraiként szégyellni kellene magunkat, amiért tétlenül nézzük, ahogy a történelem ismétli önmagát.

A rendezvény kezdetén leleplezték a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar téren az „1944. május 15. és július 9. között elhurcolt és meggyilkolt 440 000 magyar zsidó emlékére” állított emléktáblát. A megemlékezés végén gyertyát gyújtottak a holokauszt és az október 7-i izraeli terrortámadás áldozatainak emlékére. Gyertyát gyújtott mások mellett Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke, Győrfi László, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) alelnöke, Keszler Gábor, a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség elnöke, a Világ Igaza díjjal kitüntetett Abonyi Ivánné, aki családjával együtt öt embert bújtatott budapesti lakásukban, valamint holokauszttúlélők és diákok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában