Erőszak

2024.06.25. 11:11

Garázdaság miatt börtönbüntetés is lehet Magyar Péter mulatozásából

Ifj. Lomnici Zoltán szerint Magyar Péternek az EP-választás tökéletesen kapóra jött arra, hogy politikai bázist építsen, és megszerezzen magának egy jól fizető állást az elkövetkező öt évre.

MW

Magyar Péter, a Tisztelet és Szabadság Párt EP-képvidelője nyilatkozik a sajtó képviselőinek

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Magyar Péter torz, erőszakos és közveszélyes személyiségét illetően a múlt csütörtöki, péntek hajnali események nem hordoznak újdonságot – vélekedett ifjabb Lomnici Zoltán, aki az Origónak nyilatkozva beszélt arról, mi várható a Tisza Párt EP-képviselőjének megbotránkoztatást keltő viselkedése, valamint garázdaság miatt indult nyomozás során.

Ha kiderül, hogy az ügyben érintettek közül bárki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsított, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, bűntett miatt akár három évig terjedő szabadságvesztést is kaphat, mivel nyilvános rendezvényen történt az ominózus botrány

mondta a Századvég tanácsadója.

Az alkotmányjogász arról is beszélt, hogy

 Magyar egy politikai opportunista, aminek az is része, hogy az állításai mögött számtalan alkalommal nem az igazság vagy az őszinte meggyőződés húzódik meg, hanem kizárólag a számítás és a (vélt) politikai haszon. 

– Az a tény, hogy Magyar Péter – miután az általa alelnökölt párt hét képviselői helyet szerzett az EP-ben – Roberta Metsolával, az EP háborúpárti, balliberális elnökével egyeztetett, világossá tette, hogy Magyar Brüsszelben fogja folytatni a politikai tevékenységét, és egyértelműen kijelöli azt az irányt, amit ő az EP tagjaként képviselni fog – fogalmazott ifjabb Lomnici Zoltán. Hozzátette, Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője maga is számos háborúpárti kijelentést tett, az általa vezetett pártban pedig hasonló magatartást várnak el a tagoktól, így Magyar Péter is hasonlóan beállhat a brüsszeli fősodorba, és megszavazhatja azokat a határozatokat, amelyek a háború elhúzódásának és eszkalációjának a veszélyét hordozzák.

Döntő bizonyítékok lehetnek a Dunából kihalászott telefonon

Mindent eldöntő bizonyítékok lehetnek azon a telefonon, amelyet Magyar Péter dobott a Dunába, miután azt erőszakkal elvette annak tulajdonosától egy belvárosi szórakozóhelyen múlt hét csütörtökön.

A Ripost információi szerint a készüléket hosszas keresés után búvárok találták meg nem messze attól a helytől, ahol a Lánchíd mellett a rakparton Magyar Péter a Dunába dobta.

A készülék tárhelyén lévő felvételek bizonyítékul szolgálhatnak az eset tisztázásához.

Ismert, a készüléket Magyar Péter azért vette el erőszakkal az egyik vendégtől, mert felvételeket készített a politikus botrányos viselkedéséről a népszerű belvárosi szórakozóhelyen. Odalépett hozzá, erőszakkal kicsavarta a kezéből és zsebre tette. 

Mint korábban megírtuk, Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke pár nappal EP-mandátuma átvétele előtt annyira botrányosan viselkedett egy elit klubban, hogy végül a biztonsági szolgálat vezette ki hajnal négy óra körül az „ötcsillagos” szórakozóhelyről, ahova a testőrei kíséretében érkezett. 

Több szemtanú egybehangzó állítása szerint Magyar nagy mennyiségű szeszesital elfogyasztása után órákon át agresszívan, garázda módon viselkedett.

A Ripost úgy tudja, a politikus több vendégbe is belekötött, zaklatta a nőket, és állítólag „visszautasíthatatlan” ajánlatot tett nekik, idővel pedig egyre minősíthetetlenebbül viselkedett. Több incidens után aztán több nő férfipartnere számon kérte Magyar Péteren a szexualitással kapcsolatos agresszív „beszólásait”.

A történtekről a jelenlévők több videófelvételt is készítettek, Magyar az egyik jelenlévő kezéből erőszakkal ki is vette a telefonját, majd, miután a biztonságiak kivezették a klubból, a Dunába dobta a készüléket.

Magyar Péter péntek hajnali botránya ügyében garázdaság és rongálás miatt, több feljelentést követően már aznap megindult a nyomozás.

A BRFK sajtóosztálya az esetről azt közölte, „a 2024. június 21-én 4 óra 30 perc körül érkezett bejelentés kapcsán garázdaság és rongálás gyanúja merült fel, az ügyben az V. Kerületi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást. A sértetti feljelentés alapján a rongálás egy, a Dunában megtalált mobiltelefonra terjed ki”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában