Megállapodás

2024.06.20. 11:28

Magyarország továbbfejleszti az együttműködését az Egyesült Arab Emírségekkel (videó)

Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek eddig is sokat profitált a kétoldalú együttműködésből, így a felek készen állnak a kapcsolataik további fejlesztésére – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) Abdulla bin Tuk am-Marrival, az Egyesült Arab Emírségek gazdasági miniszterével (b) tárgyal a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. június 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Egyesült Arab Emírségek gazdasági miniszterével, Abdalláh bin Tuk ál-Marrival közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 8 százalékkal bővült, és idén eddig a magyar export újabb 18 százalékos emelkedést produkált, ami jól mutatja, hogy a hazai vállalatok piacra lépése egyre sikeresebb a közel-keleti országban. 

Ennek kapcsán üdvözölte, hogy 

mezőgazdasági együttműködési megállapodást írtak alá, amely további lehetőségeket teremthet a magyar élelmiszeripari termékek és technológiák kivitelére az Egyesült Arab Emírségekbe. 

Leszögezte, hogy az együttműködés szélességét demonstrálja, hogy emellett az űrkutatás területén is megállapodást írt alá a két ország, amely elősegíti majd a magyar űrhajósprogram nemzetköziesítését. 

Kitért arra a zászlóshajóprojektre is, amelynek keretében 

új negyed épül a Rákosrendező vasútállomás környékén, ez a fejlesztés szavai szerint új lendületet ad Budapest fejlődésének. 

„Új, modern, zöld, fenntartható városrész épül majd a rákosrendezői vasútállomás környékén, ahol ma elhagyott, romos ipari terület éktelenkedik. Ezt a területet újjáélesztjük, visszaadjuk a budapestieknek, visszaadjuk a magyar embereknek. Összetett, sport, turisztikai, lakossági, gazdasági, üzleti funkciókkal rendelkező új, modern, zöld városrész jön ott majd létre” – közölte. 

„A terület rendezési és kármentesítési munkálataira vonatkozó közbeszerzési előkészítési munkák már zajlanak (...) Az a cél, hogy az idei esztendőben már szeptemberben át tudjuk adni a területet a fejlesztő számára fejlesztésre alkalmas állapotban” – tette hozzá. 

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a világgazdaság növekedésével párhuzamosan az energiaigény is nő, s ez a folyamat csak gyorsulni fog a következő időszakban. „És arra a kérdésre, hogy hogyan lehet ezt majd környezetkímélő módon, hatékonyan és olcsón kiszolgálni, a válasz egyértelműen a nukleáris energia” – szögezte le. 

Tudatta, hogy ezért abban is megegyeztek, hogy magasabb szintre léptetik a két ország kutatási, szakmai, oktatási és képzési együttműködését, valamint együtt fognak működni a nukleáris energiával szembeni negatív diszkrimináció ellen. 

„Magyarország nagyon jól járt eddig is az Egyesült Arab Emírségekkel történő együttműködéssel, ezért az együttműködést továbbfejlesztjük”

– mondta. 

A miniszter kitért arra is, hogy az emberiség most a veszélyek korát éli, a világ számos súlyos biztonsági kihívással szembesül, ez pedig az ismételt blokkosodás irányába tolja a nemzetközi politikát. Kiemelte, hogy ez a trend élesen ellentétes hazánk érdekeivel, így a kormány ehelyett a konnektivitás erősítését szeretné látni. 

„Mindkét ország közvetlen környezetében biztonsági válságok zajlanak, s mi mindketten olyan államok vagyunk, amelyek békét akarunk, de nemcsak békét akarunk, hanem beszélünk is a béke fontosságáról, és fel is lépünk ennek érdekében” – hangsúlyozta. 

„És mi nagyra becsültük az Egyesült Arab Emírségek bölcs, visszafogott, mérsékelt és felelősségteljes viselkedését, amellyel rendkívül fontos stabilizáló szerepet játszik a közel-keleti térségben” – jegyezte meg. 

Érintette a háborús konfliktusok okozta rendkívüli gazdasági nehézségeket is, és leszögezte, hogy 

a béke megteremtése, a fegyveres konfliktusok lezárása igen komoly gazdasági érdek is. 

Példaként említette a gázai válság egyik fontos következményét, a vörös-tengeri kereskedelmi hajózás terrortámadások miatti veszélybe kerülését. 

„Ez egy újabb olyan jelenség, amely az európai gazdaságban árfelhajtó hatással bírhat, mert a hosszabb szállítási útvonalak, a hosszabb szállítási idő, a dráguló szállítási költségek mind-mind áremelkedéshez, gazdasági nehézségekhez vezetnek” – jelentette ki. 

„Az Egyesült Arab Emírségek és a térség országainak erőfeszítéseit nagyra becsüljük annak érdekében, hogy helyreállítsák a tengeri kereskedelem szabadságát és biztonságát a Vörös-tengeren, ami egyértelmű európai és egyértelmű magyar érdek is” – fűzte hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában