Hányattatott sors

2024.06.13. 11:01

Szoborparkba száműzné a turulszobrot a viccpárti polgármester

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke úgy reagált, hogy ha megpróbálja eltávolíttatni a szobrot, akkor azt pártjának szimpatizánsai meg fogják védeni – számol be róla a Magyar Nemzet.

MW

A II. világháború XII. kerületi áldozatainak emlékműve, Szmrecsányi Boldizsár szobrászművész 2005-ben felavatott alkotása az Istenhegyi út és a Böszörményi út kereszteződésében

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Róka László

Szoborparkba száműzné a XII. kerületi Böszörményi út és a Nagyenyed utca találkozásánál található turulszobrot a kerület frissen megválasztott polgármestere, a kutyapárti Kovács Gergely.

A kábítószer-fogyasztásáról elhíresült politikus arról beszélt röviddel a megválasztása után, hogy a szobor nem maradhat a jelenlegi helyén

írja a Magyar Nemzet.

Kovács úgy fogalmazott: Magyarországon tevékenykedtek „a leggázosabb” nyilasok, akik a szobor közelében működtették a központjukat, és ilyen előzmények után a szoborra is nácik nevét írták a felállításakor.

Az ősszel hivatalba lépő városvezető ígérete szerint a legtöbb embernek jó megoldás megtalálására tesznek kísérletet, mert azzal nincs gond, hogy a kerületben legyen a második világháború áldozatainak emlékműve, de nem egy turulszobor alkalmas erre.

Hozzátette, az emlékmű sokakat bánt, de keveseknek okoz örömet. 

A megválasztott polgármesternek Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke hamar megüzente, hogy ha megpróbálja eltávolítani a szobrot, akkor azt pártjának szimpatizánsai meg fogják védeni.

A pártelnök figyelmeztette a kábítószer-fogyasztásáról elhíresült Kovácsot, hogy ne viccelődjön a turullal, mert az a magyarság jelképe, és pártjával arra a sorsra fog jutni, mint az SZDSZ.

A cikk folytatása ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában