Döntött az NVB

2024.06.12. 16:27

Újraszámolják a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatait

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámlálását – írja az MTI.

MW

Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltje beszédet mond az önkormányzati választási eredményváró rendezvényén Budapesten 2024. június 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Az NVB 12 igen szavazattal, 4 ellenében meghozott jegyzőkönyvi döntésében elrendelte az összes fővárosi szavazóköri urna felbontását és a vasárnapi főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak átvizsgálását, újraszámolását.

A bizottság döntésében arra hivatkozott, a bizonyítékok alapján alappal merülhet fel, hogy nagy számban vannak olyan érvénytelennek nyilvánított szavazatok, amelyeket a választási eljárásról szóló törvény rendelkezése szerint érvényesnek kell tekinteni. Az NVB szerint a választás eredményének megnyugtató megállapítása érdekében indokolt az újraszámolás.

A szavazatokat a Nemzeti Választási Irodába (NVI) szállítják, azokat az NVB számolja újra, de ehhez igénybe veszi az NVI közreműködését.

Nagy Attila, az iroda elnöke a döntés után jelezte: utasítja a főváros kerületi választási irodáit, hogy a főpolgármester-választás érvénytelen szavazólapjait csütörtökön 16 óráig szállítsák az NVI-be. Az urnák felbontásánál a helyi választási bizottság tagjai is jelen lesznek.

Az NVB a 24 592 érvénytelen szavazat újraszámlálását – az NVI közreműködésével – péntek reggel kezdi meg, és várhatóan aznap befejezi, a szavazatszámlálás sajtónyilvános lesz.

Az NVB az újraszámláláshoz a Fővárosi Választási Iroda szavazásnapi körlevelében szereplő útmutatót használja, eszerint ahol a kiesett jelölt mellett egy másik jelöltre szabályos szavazatot adtak le, ott azt érvényesnek kell tekinteni.

Az NVB-nek hat nap áll rendelkezésére, hogy döntsön a fellebbezésről.

Az NVB-nél Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt fellebbezett a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) főpolgármester-választás eredményét megállapító határozata ellen, arra hivatkozva, hogy annak tartalma jogszabálysértő, mert 202 szavazókörben a bizonyítékok alapján olyan szavazatokat is érvénytelennek nyilvánítottak, amelyek érvényesek voltak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Szentkirályi Alexandra a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje volt, de a törvényes határidőn belül visszalépett, így a szavazásból kiesett. Új szavazólapok nyomtatására már nem volt mód, ezért a Fővárosi Választási Iroda intézkedett a jelölt nevének áthúzásáról.

A fellebbezés szerint egyes választási irodák nem azonos módon végezték el a kihúzást, ezek közül több nem egyértelmű, egy könnyen összetéveszthető vonal jelezte a jelölt kiesését.

Vitézy Dávid érvelése szerint nagyszámú olyan szavazatot adtak le, ahol a választópolgár a kiesett jelöltre adott le szavazatot, majd ezt észlelve egy másik jelöltre is szavazott, de a törvény szerint a kiesett jelöltre adott szavazatot érvénytelennek kell tekinteni.

A fellebbezés szerint 20 kerületben 202 szavazókörben a szavazatszámláló bizottságok jogszabálysértő módon az ilyen szavazólapokat  érvénytelennek minősítették.

Vitézy Dávid szerint az érvénytelen szavazatok és a jogszabálysértő szavazatszámlálási gyakorlat érdemben befolyásolta a választás eredményét, ezért azt kérte, az NVB változtassa meg az FVB döntését, és a főpolgármester-választás összes szavazókörének összes érvénytelen szavazatát számolják újra.

Az NVB jegyzőkönyvi döntését négy delegált nem szavazta meg: Avarkeszi Dezső (Demokratikus Koalíció), Fazekas Tamás (Párbeszéd Magyarországért Párt), Gönczi Gergely (Momentum Mozgalom) és Litresits András (Magyar Szocialista Párt).

Ők arra hivatkoztak, hogy alig több mint egy órájuk volt az előterjesztés átolvasására, és véleményük szerint semmi nem indokolja a „kapkodó elbírálást”.

Úgy érveltek, mindenkinek az az érdeke, hogy megalapozott döntés szülessen, de a gyorsaság veszélyezteti a döntés megalapozottságát. Arra is hivatkoztak: a fellebbezéshez készült 202 szavazóköri nyilatkozat nem jelenti azt, hogy rendszerszintű lett volna a hiba, ezért nem indokolt az összes érvénytelen szavazat újraszámolása.

A szavazatok újraszámlálása mellett érvelők szerint ugyanakkor mindenki érdeke, hogy a főpolgármester-választás jogerős eredményét minél hamarabb megállapítsák.

Vitézy: türelemmel várjuk az újraszámlálás eredményét

Türelemmel várjuk az újraszámlálás eredményét – közölte Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt szerda este a közösségi oldalán, miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a fellebbezésének helyt adva elrendelte az érvénytelen főpolgármesteri szavazólapok újraszámlálását az egész főváros területén.

„Nem tudhatjuk, hány tévesen érvénytelennek elkönyvelt, de valójában érvényes szavazat van, az újraszámlálás ezt tisztázhatja” – írta az LMP–Zöldek és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltje.

Hozzátette: a következő napokban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) munkatársai egyesével újra megszámolnak minden egyes leadott szavazatot, amit a szavazókörökben érvénytelennek nyilvánítottak. Korábbi nyilatkozataik alapján az NVI azt is vállalta, hogy az urnák felnyitása a sajtó nyilvánossága előtt történik majd.

„A demokratikus választás alapja, hogy minden szavazatot meg kell számolni” – közölte Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid, aki úgy fogalmazott: türelemmel várják az újraszámlálás eredményét, amelyet ilyen kis különbség és az általa bemutatott körülmények mellett indokoltnak tart.

Közölte: amint a főpolgármester-választás jogerős eredménnyel zárul, azt el fogja fogadni, de „ehhez először tisztán kell látni”.

Korábban írtuk:

Vitézy Dávid kezdeményezi a főpolgármester-választáson leadott érvénytelen szavazatok újraszámlálását

Vitézy Dávid kezdeményezi a főpolgármester-választáson leadott valamennyi érvénytelen szavazat újraszámlálását – jelentette be maga a politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az LMP–Zöldek és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltje, aki a voksoláson a második legtöbb szavazatot szerezte meg, azért kezdeményezi az újraszámlálást, mert véleménye szerint rendszerszintű hiba történt. Mint mondta, erre utal, hogy rekordszámú, 24 592 darab érvénytelen szavazat született és 20 kerület több mint 200 szavazóköréből érkeztek jelzések az érvénytelen szavazatok kapcsán. 

Vitézy Dávid elmondta, hogy 

a budapesti szavazókörökben nem volt egységes iránymutatás arra vonatkozóan, hogyan húzzák ki a választástól visszalépett Szentkirályi Alexandra (Fidesz–KDNP) nevét a szavazólapról. 

Volt ahol ezt jól láthatóan tették meg, míg például a VII. és a IV. kerületben csak nagyon vékonyan húzták át a visszalépett jelölt nevét - mondta el. Hozzátette, ebben a két kerületben nagyobb arányban voltak érvénytelen szavazatok. 

A jogszabályok szerint érvényes az a szavazat, amelyen ugyan beikszelték Szentkirályi Alexandra nevét, de mellette más jelölt mellé is érvényesen ikszet tettek a választók

 – hangsúlyozta Vitézy Dávid. Megjegyezte, hogy véleménye szerint félreérthető volt a Nemzeti Választási Iroda iránymutatása az érvénytelen szavazatok kapcsán.

Kiemelte, hogy 

senkit sem gyanúsít szabálytalansággal, a rendszerszintű hibára hívja fel a figyelmet. 

Azért van a fővárosban a Fővárosi Választási Bizottság, azért a főpolgármester a felelős a budapesti választások szabályszerű lebonyolításáért, hogy olyasmi ne történjen, ami most itt megtörtént – tette hozzá. 

Vitézy Dávid úgy véli, hogy

 ha nem történik meg az újraszámlálás, az bizonytalan helyzetet eredményez és veszélyezteti a főpolgármester legitimitását.  

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy amennyiben a Nemzeti Választási Bizottság elutasítja a  kezdeményezést, akkor a Kúriához fordul. 

A politikus kezdeményezését még szerdán délután benyújtja a Fővárosi Választási Bizottsághoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában