Kikapcsolódás

2024.07.10. 19:16

Magyarnándorban jártak a Regőczi Alapítvány által táboroztatott gyerekek

Áder János volt köztársasági elnökkel, a Regőczi Alapítvány alapítójával és Cseh László világ- és Európa-bajnok úszóval, a horgászat nagykövetével horgásztak az alapítvány által táboroztatott gyerekek szerdán a Nógrád vármegyei Magyarnándor Rézparti víztározójánál.

MW

A Regőczi Alapítvány által támogatott gyermekek a terényi táborozásának programján

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

A gyerekek vasárnaptól szombatig nyaralnak a közeli Terényben.

A Regőczi Alapítványt Áder János és felesége, Herczegh Anita három éve hozta létre a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekek megsegítésére.

Áder János

az alapítvány küldetésének nevezte, hogy nagykorúvá válásukig, illetve a diploma megszerzéséig támogassák a gyerekeket, fiatalokat.

Mint mondta, próbálják elérni, hogy az állami támogatásokkal (özvegyi, árvaellátás) együtt biztosítsák az elhunyt szülő kiesett jövedelmét.

A szeretetet, a szülők hiányát nem tudjuk pótolni, rendszeres, illetve időszakos támogatással tudunk segíteni

 – fogalmazott Áder János.

Alapítványi támogatásban 2021 óta több mint 1600 gyermek, fiatal és családjuk részesülhetett. Az anyagi támogatáson túl mentális, lelki, jogi segítségnyújtással, kulturális és sportprogramok közvetítésével, táboroztatással, üdültetéssel, a felajánlások és az igények összekötésével is foglalkoznak.

Az alapítványt a 2013-ban elhunyt Regőczi István atyáról nevezték el, aki egész életében az árvák védelmezője, oltalmazója és támasza volt.

A horgászat nagyköveteként látogatta meg a táborozókat Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, 112 alkalommal magyar bajnok úszó. Cseh László Magyarnándorban remek tevékenységnek és jó kikapcsolódási lehetőségnek nevezte a horgászatot, elsősorban azért, mert a horgász a szabadban, a természetben lehet.

CSEH László
Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, a horgászat nagykövete (j2) fiatalokkal horgászik a Reőõczi Alapítvány által támogatott gyermekek terényi táborozásának programján
Fotó: Komka Péter / Forrás: MTI

„Megnyugtató, még akkor is, ha nincs kapás” – mondta a sportoló.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában