Augusztus 20.

2 órája

Az idei minden idők leglátványosabb tűzijátéka lesz

Idén is érdemes lesz kilátogatni a budapesti Duna-partra, ahol több mint öt kilométer hosszan lehet majd nézni a Duna mentén a tűzijátékot - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

MW

Tűzijáték Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján, 2023. augusztus 20-án. Előtérben az Erzsébet híd

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A Szent István-napi rendezvénysorozat évek óta a magyar családok egyik legkedveltebb nyári programja, amely számos ingyenesen látogatható eseménnyel szolgálja a budapesti és a fővárosba látogató magyar és külföldi vendégek nyári élményszerzését.

Magyarországon augusztus 20. napja az államalapítás és államalapító Szent István király emlékének nemzeti ünnepe, a szervezőknek ezért is olyan fontos, hogy az érdeklődök közül mindenki találhasson magának tetsző programot

- írja a Magyar Nemzet.

A hivatalos állami rendezvények sora a szokásoknak megfelelően augusztus 20-án reggel a Kossuth Lajos téren kezdődik, ahol felvonják Magyarország nemzeti lobogóját, majd ugyanitt tartják az ünnepélyes tisztavatást. Ezt követően az érdeklődők a Duna-parton tekinthetik meg a nap egyik leglátványosabb és leginkább várt programját, a légiparádét.

A Nyitott Parlament program keretében egész nap ingyenesen látogatható lesz az Országház.

A nap fő attrakciója 21 órakor kezdődik, a látványos tűz és fények játéka. A Magyar Nemzet információi szerint

az idei minden idők leglátványosabb tűzijátéka lesz.

Az eddigi 4,3 helyett több mint öt kilométer hosszan lehet majd nézni a Duna mentén. Ezúttal a látványterület a Petőfi hídtól egészen a Margit-sziget közepéig tart majd, és a tavalyi kettő helyett három belvárosi hidat is érint, vélhetően idén is fognak majd látványelemeket indítani a Duna két partját összekötő műtárgyakról.

A részletekről IDE kattintva olvashat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában