Illegális bevándorlás

13 órája

Fejenként 6000 eurót is elkértek a migránsoktól, lecsaptak az embercsempész bandára

Szíriai, jordániai, bolgár és moldovai állampolgárságú tagokból álló, illegális bevándorlókat Románián és Szerbián keresztül Nyugatra csempésző szervezett bűnbandára csaptak le a bolgár és a román hatóságok a bulgáriai Plovdiv városában, az akció során nyolc embert őrizetbe vettek, köztük négy bandavezért is – jelentette be szerdán az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol, amely segítséget nyújtott az akcióban, írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az augusztus 19-én végrehajtott razzia során 15 helyszínt kutattak át Plovdivban, lefoglaltak 13 mobiltelefont, fegyvert és lőszert, továbbá megtalálták több, a migránsok csempészésére szolgáló gépjármű papírjait is.

A tájékoztatás szerint a banda – amely fejenként akár 6000 eurót (2,3 millió forint) is elkért az útért – több mint 130 bevándorlót csempészett át Törökországból Bulgáriába.

A banda szíriai és jordániai vezetői mellett bolgárok is közreműködtek az embercsempészetben, az interneten keresztül pedig moldovai sofőröket is sikerült találniuk, az ő feladatuk volt az emberek elszállítása a bolgár–szerb, illetve a bolgár–román határra.

Bulgária – Törökországgal közös, szögesdrótkerítéssel védett, 259 kilométer hosszú szárazföldi határa révén – évek óta a Földközi-tenger keleti térségében húzódó migrációs útvonal egyik tranzitországa.

Hans Leijtens, az EU határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) ügyvezető igazgatója februárban jelentette be, hogy

a szervezet megháromszorozza a határőrök számát Bulgária Törökországgal, illetve Szerbiával közös uniós külső határain.

Jelentősen megnőtt az illegális bevándorlással gyanúsítottak száma Németországban 2023-ban

A német rendőrség 2023-ban 266 224 embert gyanúsított illegális bevándorlással, illetve az országban tartózkodással. Ez a szám 33,4 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest – jelentette a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) szerdán.

A Németországba érkezők főként szíriaiak (54 207 ember), törökök (35 732) és afgánok (35 370) voltak.

A BKA szerint sokuk menekülését embercsempészek segítették:

Az embercsempész csoportok kockázatos és felelőtlen magatartást tanúsítottak az átcsempészett emberekkel, a nem érintett harmadik személyekkel és a rendőri erőkkel szemben, hogy elkerüljék az ellenőrzést és így a büntetőeljárást

– írta a hivatal.

Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (FRONTEX) összesen 380 200 jogosulatlan határátlépést regisztrált a 29 országból álló schengeni vízummentes utazási övezet külső határain, amelybe Németország is beletartozik – közölte a BKA. 2016 óta ez volt a legmagasabb éves adat.

Afrikából Európába igyekvő illegális bevándorlók, miután csónakkal a Kanári-szigetekhez tartozó El Hierro szigetén fekvő La Restinga kikötőjébe érkeztek 2024. augusztus 21-én
Fotó: Gavriil Grigorov / Forrás: MTI/EPA/EFE

Új terveket jelentett be a brit kormány a menedékkérők számának visszaszorítására

Új terveket jelentett be szerdán a brit kormány a csónakokon érkező menedékkérők számának visszaszorítására, egyebek mellett több embert toloncolnának ki az országból, illetve fellépnének az illegális bevándorlókat foglalkoztató munkaadókkal szemben.

Yvette Cooper belügyminiszter közölte: száz nyomozót állítanak rá arra, hogy felszámolják az illegális bevándorlókat Nagy-Britanniába eljuttató bűnszervezeteket, és a 2018-as szintre akarják emelni újra a kitoloncoltak számat. Pénzbírsággal, bezárással és peres eljárással fogják fenyegetni továbbá azokat a vállalatokat, amelyek illegális bevándorlókat alkalmaznak. A miniszter bejelentette azt is, hogy újra megnyitnak két, korábban bezárt gyűjtőközpontot Kidlingtonban és Gosportban.

A jogszabályok fokozottabb kikényszerítésével és a kitoloncolások számának emelésével jobban ellenőrzött és menedzselt rendszert tudunk kialakítani az eddigi káosz helyett

– írta Cooper közleményében.

A júliusban megalakult munkáspárti kormány egyik első intézkedése volt, hogy elvetette a Ruandával kötött áttelepítési programot, és megkezdte az új határbiztonsági parancsnokság kialakítását. Elkezdték annak a jogszabálynak az előkészítését, amely a terrorizmusellenes fellépéshez hasonló hatáskörrel és az illegális bevándorlást segítő szervezett bűnözés elleni erőteljesebb fellépés jogával ruházza fel az új testületet.

A belügyminisztérium adatai szerint hétfőn 206 illegális bevándorló kelt át a La Manche csatornán három csónakkal és érte el a brit partokat. Ezzel az idei érkezők száma már 19 294, ami 10 százalékos emelkedést mutat a tavalyi adatokhoz képest.

Közvélemény-kutatások szerint nyolc éve először az illegális bevándorlás kezelése lett újra a legfontosabb megoldandó ügy a brit választók számára, miután július végén bevándorlók és muszlimok elleni, rasszista támadásokkal is kísért erőszakos rendbontások, zavargások robbantak ki Nagy-Britannia-szerte több településen.

Csökkent az első alkalommal beadott menedékkérelmek száma az EU területén

Idén májusban csaknem 77 ezer, nem európai uniós országból érkező bevándorló adott be első alkalommal menedékkérelmet az EU területén, öt százalékkal kevesebb, mint tavaly májusban, amikor számuk körülbelül 80 ezer volt – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) friss összesítéséből.

Az adatok szerint idén májusban 76 795-en adtak be menedékkérelmet először, további 6465-en pedig többedik alkalommal; az utóbbiak száma 12 százalékkal nőtt tavaly májushoz képest, amikor 5755 ilyen kérelmet regisztráltak.

Az első alkalommal beadott legtöbb kérelmet, 18 175-öt – azaz a kérelmek 24 százalékát – ismét Németország hatóságaihoz nyújtották be.

A legtöbb menedékkérő továbbra is a szíriaiak, a venezuelaiak és az afgánok közül került ki. A statisztika szerint a hónapban 2565 gyermek érkezett kísérő nélkül, zömük szintén Szíriából, illetve Afganisztánból. Közülük legtöbben, 1010-en Németországba, valamint Hollandiába (360) adták be menedékkérelmüket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában