ENSZ-közgyűlés

2024.09.26. 15:49

Szijjártó Péter: sajnos még mindig van egy magyar állampolgárságú túsza a Hamásznak (videó)

A fegyveres konfliktusokban való közvetítés fontosságáról és Magyarország energiabiztonságáról is egyeztetni fog katari és török kollégájával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban az ENSZ közgyűlésén.

MW

Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a mediáció barátai csoport tanácskozása előtt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösség válaszai rendre kudarcot vallottak a világban zajló fegyveres konfliktusok rendezését illetően, mivel jól látható, hogy a harctéren nincs megoldás, csak a tárgyalóasztalnál.

Csatatér helyett tárgyalóasztalra, fegyverszállítások helyett diplomáciára van szükség. Így lehetne összegezni az elmúlt kis híján ezer nap tapasztalatait

– mondta.

„Ma össze is gyűlünk azon országok, amelyek a mediációt, a közvetítést, a diplomáciai megoldást látják az első számú megoldásnak a fegyveres konfliktusok tekintetében” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy 

a csoportot az ukrajnai háború eddigi egyetlen sikeres közvetítési kísérletét a magáénak tudó Törökországot vezeti.

Katar a másik olyan ország, amelyik kifejezetten sikeres volt az elmúlt időszakban. Ők nem az ukrajnai háború, hanem a közel-keleti konfliktus vonatkozásában. A katariak támogatása, segítsége és sikeres közbenjárása nélkül nem szabadulhatott volna ki a három magyar túsz sem, akik ma már biztonságban vannak

– mutatott rá.

„Sajnos még mindig van egy magyar állampolgárságú személy a Hamász által fogva tartott túszok között. A legutóbbi értesüléseink szerint életben van, és őszintén reméljük, hogy hamarosan végre majd létrejöhet egy olyan megállapodás az egymással szemben álló felek között, amelynek nyomán ő is visszanyerheti a szabadságát”

 - húzta alá, megjegyezve, hogy Katar itt egyértelműen kulcsszereplő.

A külügyminiszter az energiabiztonságról is egyeztet katari és török kollégájával

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a nap folyamán találkozni fog katari és török kollégájával, akikkel a közvetítés erőfeszítések mellett egy másik igen fontos téma is napirendre fog kerülni: Magyarország energiaellátása.

Törökország már most, Katar pedig a jövőben játszhat fontos szerepet a magyar energiaellátás biztonságában

– hangsúlyozta.

Ennek kapcsán pedig tudatta, hogy a hazai földgázellátást legnagyobb részben biztosító Török Áramlat vezeték teljesen megbízható útvonalat jelent.

Ezen a vezetéken már most nagyjából annyi földgáz érkezett idén, mint a tavalyi esztendő egészében, több mint 5,5 milliárd köbméter

– tájékoztatott.

A miniszter végül kifejtette, hogy Katarral pedig már meg is indultak az érdemi egyeztetések arról, hogy miként lehet majd 2027-ből bevonni a közel-keleti országból származó cseppfolyósított földgázt (LNG) a magyar energiamixbe.

Elmondta, hogy most a lehetséges útvonalak felmérése zajlik, de ami biztos, hogy Délkelet Európában nagy szükség van a hálózat kapacitásának bővítésére.

A földgázszállítási kapacitásokat meg kell növelni, és akkor teljesen reális forgatókönyv, hogy Katarból vásárolt cseppfolyósított gáz is megjelenhet nagyjából 2027-től a magyar energiaellátásban

- közölte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában