Rápolti Gyula emmarózai otthona számtalan apró mestermunka egyvelege

Nem akármilyen múlt ad hátteret számára egy mai pillanathoz. A 66 éves férfi 1980-ban kezdett sportolni, munka mellett amatőrként. Az igazgatója megengedte neki, hogy melóidőben is tréningezhessen, gabonával töltött zsákokkal a hátán futott az emeletekre fel, aztán robogott le. Nem adott magának kegyelmet soha, így aztán sorban meg is jöttek az eredmények. Abban az időben, amikor Fa Nándor és Gál József a Szent Jupáttal megkerülte a földet, ő megnyerte a Hawaii Triatlont, ahol 3,8 kilométert kellett úszni, 180 kilométert kerékpározni és 42 kilométert futni. Itthon, a Velencei-tónál kétszer állított be világcsúcsot, de kétszer futotta le az Athén és Spárta közötti 255 kilométert is.

A mexikói világbajnokságon harmadik lett, ami máig bosszantja, mert nyerhetett volna, majd úgy végzett a negyedik helyen Marokkóban, a sivatagi futóversenyen, hogy az idegenlégiósok sorban kidőltek mellőle. Az acélember ultratriatlonistát 1993-ban Fejér megye díszpolgárává választották. „Mindig láttam a célt, ahol könnyes szemmel várt a fiam, vártak a barátaim. Nem pénzért, nem a szponzorért csináltam. Mi nem ebből éltünk, mi ezért éltünk…” Nem teketóriázott akkor sem sokat, amikor létrehozta mai, legendás otthonát Emmarózán.

Két kezével ásta ki a ház helyét egy gazos telken, mélyen a földbe, majd falat húzott, burkolt, vízvezetéket szerelt, az utolsó szöget is saját maga verte be a falba. Amihez nyúlt, arannyá változott. Szorgalmasan járta az ócskapiacokat, és kiváló érzékkel, remek szemmel választotta ki azokat a berendezési tárgyakat, bútorokat, amelyek aztán a keze alatt születtek újjá és kezdtek egy másik, jobb életet. Amikor nála járok, megszámolni sem tudom, hány szakmát látok a keze nyomán. Bort hoz a pincéből, begyújt, leülünk egy szóra. Miközben a hasábfák ropogását és valamelyik imádott dzsesszlemezét hallgatjuk, gondolatban visszakísérem a sivatagba, egy percre az ájulástól, a nap és a homok közé, oda, ahol az igazi férfiak születnek.