Nem csak gyermekeknek adható

2020.12.05. 08:00

Az adventi kalendárium dekorációnak sem utolsó

Az adventi kalendárium manapság már nem csak a gyerekek privilégiuma, ráadásul mi magunk is elkészíthetjük. Elő az ollót és a ragasztót, még nem késő nekivágni!

Héjj Vivien

Gyermekeknek és felnőtteknek is szól az egyedileg készített adventi naptár

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az advent az ünnepi készülődés és a várakozás időszaka. Az elmúlt vasárnap már a koszorú első gyertyáját is meg­gyújthattuk. A várakozás és a visszaszámlálás egyik elengedhetetlen kelléke az adventi naptár. Ennek hagyománya már több mint százéves múltra tekint vissza, népszerűsége pedig azóta egyre csak növekszik. A szóbeszéd szerint az első kalendáriumot egy német édesanya készítette a karácsony miatt rendkívül izgatott kisfiának. Ezzel szemléltette, hány nap van még az ünnepekig. Az elkészített naptárban a 24 ablakocska mindegyike édességet rejtett, amiből a gyermek esténként megehetett egy-egy darabot. A kisfiúra akkora hatást tett édesanyja gesztusa, hogy felnőttként tömegesen kezdte gyártani az adventi kalendáriumokat azzal a céllal, hogy a hozzá hasonló türelmetlen gyerekeknek még nagyobb örömet jelentsen a karácsonyvárás időszaka.

Azóta már világhódító útjukat járják a kalendáriumok, évről évre egyre különlegesebb naptárakat vásárolhatunk, ráadásul már nem csak a csokoládé kapja a főszerepet, hiszen akár apró dísztárgyakkal, kis méretű kozmetikumokkal feltöltött kalendáriumot is beszerezhetünk.

Ha a decemberi időszakot még személyesebbé és különlegesebbé szeretnénk tenni, magunk is készíthetünk adventi naptárat családtagjaink, szeretteink számára. A saját készítésű darabok előnye amellett, hogy dekorációként is megállják a helyüket, hogy a benne elhelyezett ajándékokkal teljesen személyessé tehető a naptár. Így mérettől függően elhelyezhetünk benne különféle fajtájú és ízű édességeket, apró ajándéktárgyakat, vagy akár minden napra írhatunk egy kedves, személyre szóló üzenetet annak, akinek a naptárt szánjuk. Mert bizony nem csak a gyerekek kiváltsága a kalendárium. De hogyan kezdjünk hozzá? Adunk néhány ötletet, így akik halogatták a vásárlást vagy a készítést, azok december első napján még behozhatják a lemaradást.

Gyermekeknek és felnőtteknek is szól az egyedileg készített adventi naptár
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ha egyszerű és gyors megoldásra vágyunk, akkor 24 kis papírzacskót számozzunk be és mindegyikbe tegyünk egy apró ajándékot. Ezeket csipeszek segítségével rögzítsük egy madzagon vagy rajzszöggel tegyük fel egy parafa táblára. Ugyanez kivitelezhető színes borítékokkal, vagy csomagolópapírból készített kisebb tasakokkal.

Az újrahasznosítás jegyében kedvező megoldás, ha a háztartásban fellelhető dolgokat használjuk alapanyagként. Ez a megoldás kicsit időigényesebb az előzőnél, de ha időnk engedi, megéri a fáradságot. Használhatjuk például a vécépapír gurigákat vagy a papírtörlő gurigáját – előbbieket el is felezhetjük, utóbbi esetében pedig a hengert nyugodtan négy egyenlő részre vághatjuk. A lényeg, hogy 24 darab kis hengerünk legyen. Ezeket tetszőleges alakzatban ragasszuk egymáshoz egy kartonlapon. Formázhatunk belőle például fenyőfát. Ez esetben a fa alsó része hat gurigából álljon, majd fölfelé haladva minden sorba eggyel kevesebbet tegyünk, végül pedig három henger alkothatja a fa törzsét. A törzset alkotó darabokat fessük barnára, a többit pedig zöldre, így igazán fenyőfahatást kapunk végeredményül. Ezt a lépést helyettesíthetjük úgy is, hogy karácsonyi csomagolópapírral bevonjuk a hengereket. Ha összeállítottuk és felragasztottuk a „fát”, vágjuk körbe a kartonlapot, majd egy másik kartonon rajzoljuk körbe az alakzatot és ezt is vágjuk ki, ugyanis majd a művelet végén ezzel zárjuk le a hengereket. Minden gurigába tehetünk egy apró ajándékot, kedves üzenetet vagy akár napi jókívánságot is. Ha készen vagyunk, a korábban körbevágott kartonlapot vagy keményebb papírt ragasszuk a gurigákra, ezzel lezárhatjuk a fakkokat. Számozzuk be tetszés szerinti sorrendben a hengereket és már készen is van az adventi naptár.

Hasonló elven készíthetünk kalendáriumot üres gyufásdobozok felhasználásával. Csak annyi a dolgunk, hogy megfelelő színűre fessük a darabokat, majd ragasszuk őket egymáshoz. A fakkok adottak, így nincs más dolgunk, mint apróságokkal feltölteni és beszámozni a „fiókokat”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!