Hirdetés

2023.04.20. 00:01

„Az élet keresztjei olyanok, mint a kotta keresztjei: felemelnek.” (Ludwig van Beethoven)

Áprilisban egy hamisítatlan Beethoven-esttel várja kedves közönségét az Alba Regia Szimfonikus Zenekar.

PR-cikk

Dobszay Péter karmester

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar az elmúlt évtizedek során tiszteletre méltóan hagyományőrző, ugyanakkor önmagát folyamatosan megújító zenekarként működött a királyok városában. A különböző korosztályoknak és a különböző műfajokat kedvelő zenebarátoknak összeállított programjaival magas színvonalon szolgálja ki a helyben, illetve a település vonzáskörzetében lakó, zeneszerető közönség igényeit. A 2015-ben újjászervezett együttes legfontosabb feladata természetesen a zászlóshajó-szerep betöltése Székesfehérvár zenei életében: a hagyományos húsvéti, karácsonyi, halottak napi koncertek mellett állandó résztvevői a Filharmónia bérlet hangversenyeinek. 

Nincs ez másképp most tavasszal sem, április 24-én, hétfőn a zenekar koncertjén közreműködik majd a Junior Prima díjas Balogh Ádám zongoraművész, aki tehetségét már számos nemzetközi versenyen bizonyította. Fellépett már Európa, Amerika és Ázsia koncerttermeiben, 12 évesen felvételt nyert a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek Osztályába. Jelenleg Hannoverben folytatja tanulmányait, 2019-ben Fischer Annie-ösztöndíjban részesült. A karmesteri pódiumon a Filharmónia Magyarország 2017-es Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyének döntősét és közönségdíjasát, Dobszay Pétert köszöntheti a közönség. Dobszay Péter Junior Prima díjas karmester és orgonaművész, korosztályának egyik legfoglalkoztatottabb és legsokoldalúbb muzsikusa, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere. Világszerte ad koncerteket, számos korosztályos verseny győztese. A nagy múltú zenekar, a fiatal és agilis zongorista, illetve a tehetséges karmester hármasa felejthetetlen élményt ígér az estére.

Alba Regia Szimfonikus Zenekar

Beethoven Coriolan-nyitánya a Lobkowitz-palotában került bemutatásra 1807-ben. Ezt a nyitányt Beethoven egy osztrák színpadi szerző, H. J. Collin azonos című színművéhez írta. A színmű feledésbe merült, de a nyitány önálló zeneműként ma is sokszor elhangzik a világ hangversenytermeiben. A nyitány szó jelentése: megnyitó, bevezető zene; eredetileg operák megnyitó zenéje, később önálló zenei formává alakul. A Coriolan-nyitány mérföldkő a nyitányok történetében. Egy emberi sors ábrázolása a zene nyelvén. A zenemű szellemisége a shakespeare-i színműével rokon. Lélekdráma kilenc percben. A No 4., G-dúr zongoraversenyt Beethoven 1805–1806 években alkotta. Bemutatója a Colorian-nyitánnyal együtt volt, érdekessége még, hogy ez volt az utolsó Beethoven-zongoraverseny, amelynek bemutatójakor a zongoraszólamot maga Beethoven játszotta. Napjainkban hanglemezfelvételeken és koncerteken gyakran szerepelő kedvelt mű a 4. zongoraverseny. A 7. szimfónia bemutatójára a hanaui csatában megsebesült katonák számára rendezett jótékonysági koncerten, 1813-ban Bécsben került sor, Beethoven személyes közreműködésével. Beethoven a premieren megjegyezte, hogy ez volt élete egyik legjobb műve. Az Allegretto népszerűsége azt eredményezte, hogy gyakran játszották önállóan, a teljes szimfóniától elkülönülten.

Május 15-én folytatódik a Filharmónia bérlet az Alba Regia Szimfonikus Zenekar koncertjével Eszenyi Zsombor klarinétművész közreműködésével és Kovács János karmesterrel. További információ olvasható a www.filharmonia.hu weboldalon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában