Frissen Fejérből

2021.08.27. 14:30

Vasárnap kinyitnak a belvárosi udvarok

Fiatalok szóljanak a fiatalokhoz! Az Értékmentők alapítójával beszélgetve megtudtuk, ez az alapvető célkitűzése, illetve formája a vasárnap délutáni I. Belvárosi Nyitott Udvarok programnak.

Majer Tamás

A Szakképzési Centrum diákjaitól nem idegen a divatbemutatók világa, az Árpád Technikum diákjai már több öko-divatbemutatót tartottak korábban az iskolájukban

Fotó: FMH-archív / Pesti Tamás

Az Értékmentők csapata, illetve az iGenerációért Egyesület a szervezője az augusztus 29-i eseménynek, együttműködő partnerük a Székesfehérvári Szakképzési Centrum, illetve a Szent István Király Múzeum is.

Pletser Ádám, a szervezők vezetője lapunknak elmondta, nem egy „giga” programot, programsorozatot kívánnak megvalósítani, hanem a fehérvári belvárosi udvarok jellegének megfelelőt: családiast. Az előkészületek idején felkérték a Szakképzési Centrumot, jöjjenek a különböző udvarokba a különböző iskolák csapatai, ez is megtörténik. Ezáltal fiatalok adnak programot fiataloknak, ők ugyanis a program elsődleges célcsoportja. Természetesen mindenkit várnak az ingyenes eseményre. A programok között megjelenik a várostörténet, a környezetvédelem, a színház, a zene és a képzőművészet is, mindez úgy, hogy a látogatók nemcsak nézők, hanem aktív szereplők, az események alakítói is lehetnek.

A Szakképzési Centrum diákjaitól nem idegen a divatbemutatók világa, az Árpád Technikum diákjai már több öko-divatbemutatót tartottak korábban az iskolájukban
Fotó: FMH-archív / Pesti Tamás

A múzeum Országzászló téri épületének udvara majd a várostörténeti (történelmi) udvarnak ad helyet. 15.30 órától: Korik Péter történelemtanár előadása az épületről és közvetlen környezetéről. 16 órától: Szabados György történész előadása a Szűz Mária Prépostság temploma, a Királyi Bazilika történetéről. 15.30–17.00: Régi történelmi korokat idéző ruhák bemutatója és fotós sarok a Szakképzési Centrum diákjainak és pedagógusainak közreműködésével.

A Városi Képtár – Deák Gyűjtemény udvara mint képzőművészeti udvar szerepel. 15.30 órától: ékszerkészítés, papírfonás, textil dísztárgyak készítése, festés, rajz, fegyverkovács bemutató, hajfonás, arcfestés gyerekeknek, henna festés. 16.30 órától: Korik Péter előadása az épületről.

A Fő utca 3. alatti márványos udvar ökoudvarként debütál. 15.30 órától: környezettudatosságot és fenntartható fejlődést népszerűsítő foglalkozások: a Gaja Környezetvédő Egyesület, Smart Bin, Bocs Alapítvány, Zöldellő Sárrét Egyesület, Székesfehérvári Szakképzési Centrum diákjai ökotáskát és más használati tárgyat készítenek. 15.45-16.15: Öko-divatbemutató a Fő utcán a Székesfehérvári Szakképzési Centrum diákjainak közreműködésével. 17.30 órától Korik Péter előadása.

A Pelikán Udvar a színház és zene udvara lesz. 15.30–16.00, 16.20–16.50, 17.10–17.40: Ugorj Be Most improvizációs játék Kiss Diána Magdolna, Varga Gabriella, Krisztik Csaba és Tűzkő Sándor színművészek előadásában. 16 órától előadások sorban: Gyánó Huba énekes és gitáros, majd a Szakképzési Centrum diákjainak énekműsora, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI növendékeinek előadása, a Szakképzési Centrum diákjainak prózai előadása. Végül az Alba Regia Szimfonikus Zenekar fuvolistáinak, a MusiColore Énekegyüttes, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttes, illetve a Corpus rézfúvós kvintett előadásai.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!