Programok

2010.06.14. 15:34

Duna Karnevál a belvárosban

Idén 11 külföldi együttes érkezik a néptáncot, népzenét, kortárs táncot, fúvós, szimfonikus és világzenét felvonultató budapesti Duna Karneválra, amelyre keddtől várják a belvárosba a közönséget.

MTI

A tizenötödik alkalommal megrendezett programsorozaton - amelyből már ízelítőt kaphatott a hétvégén az Óbudai Nyár közönsége - a magyarországi résztvevők mellett fellépnek határon túli magyar együttesek, valamint más európai, illetve távolabbi országok, köztük Olaszország, Görögország, Bulgária, Törökország és Martinique táncosai, zenészei és énekesei. A programban kiemelt szerepet kapnak a visegrádi országok hagyományait közösen bemutató együttesek.
A Duna Karnevál az elmúlt csaknem másfél évtizedben a nemzeti és nemzetközi hagyományok méltó képviselőjévé vált és a magyarországi fesztiválok minősítési rendszerében a legmagasabb fokozatú - kiváló - minősítést nyerte el - emlékeztetett rá Rappaport Dóra sajtóreferens.
A karnevál idén "beköltözik" a főváros egyik legszebb reprezentatív középületébe, a Néprajzi Múzeumba, ahol keddtől péntekig koncertek, tánctanítás, táncház, kiállítás, filmvetítések lesznek a külföldi, magyar és nemzetiségi együttesek részvételével.
A Vörösmarty téren kedden a gyermek és ifjúsági együttesek bemutatkozása után este a bolgár Trákia Együttes ad műsort. A II. Lánchíd Nemzetközi Néptáncversenyt csütörtökön az Erzsébetligeti Színházban rendezik, célja a kultúrák közötti párbeszéd erősítése, új, magas művészi színvonalú produkciók inspirálása a magyar koreográfiai iskola példáján.
A Duna Karnevál gálaműsorán, pénteken a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a külföldi és hazai táncegyüttesek majd 400 művészének közös előadását élvezheti a közönség a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes közreműködésével. A szerkesztő koreográfus Mihályi Gábor és Juhász Zsolt, a rendező Mucsi János koreográfus.
Végül szombaton a felvonuláson majd ezer résztvevő teremt valódi karneváli hangulatot Budapest szívében. Az együttesek a Vörösmarty térre érkezve késő estig tartó táncgálával búcsúztatják a Duna Karnevált.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!