Programok

2011.05.13. 14:53

Méltó megemlékezésre készül Brunszvik Teréz halálának évfordulóján Martonvásár

Kamarakiállítással, konferenciával tisztelegnek Martonvásáron az első hazai óvoda alapítója, Brunszvik Teréz(1775-1861) emléke előtt halálának 150. évfordulóján.

MTI

Mint a Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítvány martonvásári ügyvivője, Hornyák Mária az MTI-nek pénteken elmondta, júliusban - a Beethoven-koncertek idején - kamarakiállítást nyitnak az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetének otthont adó Brunszvik-kastély télikertjében.
A tárlatra Szarvasról kölcsönkapják azt a carrarai márvány mellszobrot, amelyet Aradi Zsigmond formázott 1871-ben Brunszvik Terézről. Kiállítják Barabás Miklós több, a grófnőről készült festményét, továbbá tűzzománcokat, metszeteket, könyvborítókat láthatnak majd a tárlat látogatói.
Szeptember 24-én óvoda-és neveléstörténeti emlékkonferenciát rendeznek, szeptember 27-én pedig a grófnő nyughelyénél, a martonvásári temető Brunszvik-mauzóleumában helyezik el a kegyelet virágait.
Brunszvik Teréz kilencéves volt, amikor a család Martonvásárra költözött. 20 évig élt ott. 1861. szeptember 23-án, a Vác melletti Dukán - mai nevén Vácdukán) Forrayné Brunszvik Júlia kúriáján halt meg. Koporsóját két nap múlva Martonvásárra szállították, ahol szeptember 27-én helyezték örök nyugalomra.
Emlékét és szellemi hagyatékát a róla elnevezett alapítvány ápolja, illetve gondozza. Az alapítvány létrehozásának egyik célja az óvodalapító martonvásári grófnő naplóhagyatékának közkinccsé tétele, kiadása volt. A feladat nem egyszerű, mivel Brunszvik Teréz 1808-tól 1858-ig íródott, csaknem fél évszádon átívelő naplósorozata 65 egységet - zsebnoteszt, irkát, vaskos kötetet - számlál. A feljegyzések németül, franciául, vagy angolul íródtak, az írás nehezen olvasható, írójuk a külcsínre - mivel naplójegyzeteit nem a nyilvánosságnak szánta - nem helyezett hangsúlyt. A szövegek számítógépre vitele nagyon idő-és pénzigényes feladat.
A naplójegyzetek első köteteként ennek ellenére már évekkel ezelőtt megjelent a grófnő 1848-49-évi naplófeljegyzéseinek kiadása, s mint az alapítvány Őrláng című lapjában olvasható, az 1840 után írt naplóit pedig halálának évfordulójára szeretnék kiadni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!