Programok

2017.08.31. 19:21

Piros ballon jelezte Székesfehérváron, hogy kezdődik a Hőlégballonkarnevál!

Hatalmas piros ballon emelkedett fél hét körül az Alba Plaza fölé, jelezve, hogy megkezdődött a 23. Velencei-tavi Nemzetközi Hőlégballonkarnevál – Pálosfalvi Brúnó emlékverseny. A mai megnyitó után holnap Székesfehérváron repülnek a hőlégballonok, szombaton és vasárnap pedig a Velencei-tó fölött láthatjuk őket. A sokak által nagyon várt „bohócos ballon” mai felszállását előbb a szél erőssége, majd egy technikai hiba hiúsította meg, de a tervek szerint holnap reggel átszeli Fehérvár egét.

23. alkalommal gyűlnek össze a ballonosok Székesfehérváron és Agárdon, hogy versenyezzenek, együtt töltsenek négy napot és közben elkápráztassák a szép számú közönséget. „Érdemes lesz az égre nézni” – mondta Róth Péter alpolgármester az Alba Plaza előtt, ahol Wagner Péter főszervezővel és Bagladi Lajossal, a főtámogató FLAGA GÁZ képviselőjével közösen nyitotta meg a 23. Velencei-tavi Nemzetközi Hőlégballonkarnevál – Pálosfalvi Brúnó emlékversenyt.

A karnevál kezdetét a város fölé emelkedő piros ballon is jelezte. Egy különlegesebb hőlégballon felszállására is készültek a szervezők. A hőlégballonkarnevál megálmodója a tavaly elhunyt Pálosfalvi Brúnó emlékének szentelt versenyre kedvencét, a bohócfejet formázó, Brúnó nevet viselő kassai ballont is elhozták, de a megnyitón az erős szél, majd egy technikai hiba miatt még nem tudta megcsodálni a közönség, pénteken azonban felszáll a bohócfej.

Pénteken két alkalommal is Székesfehérvár felett repülnek a ballonok, a felszállásokat szeptember 1-jén 06.30 órára és 17.30 órára tervezik. Szombaton az Agárdi Parkerdőből szállnak fel, ahol kirakodóvásár, honvédségi és rendőrségi bemutatók, autó- és motorkerékpár-kiállítás, szimulátorok, ejtőernyős ugrások és helikopter-show is szórakoztatja a kilátogatókat. A páratlan szép környéket helikopteres sétarepüléssel is megcsodálhatjuk, és a gyerekek is kipróbálhatják egy kötéllel rögzített ballonnal, milyen érzés pár méterre eltávolodni a Földtől. Sötétedés után egy kivilágított ballonnal zenés Night Glowing Showt szerveznek, majd utcabál zárja a napot.

A részletes program a https://www.programturizmus.hu/ajanlat-velencei-tavi-nemzetkozi-holegballon-karneval.html olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!