A HELYZET

2018.01.24. 06:30

Haszonélvező vagy befizető?

Pósa Árpád

Ez idáig még senki sem vette a bátorságot, hogy tanulmányt készítsen a közép-európai országok rendszerváltás utáni gazdasági fejlődéséről, az ott lezajlott privatizációk, az EU-s pénzek és a kiáramló profit összefüggéseiről. Thomas Piketty nemzetközi sztárközgazdász most megtette ezt. Elemzéseiben számokkal támasztotta alá azt, amit mindig is sejtettünk, de a bizonyosság hiányzott. A francia szakember munkájáról a Mandiner Makronóm rovata számolt be a minap.

Íme röviden néhány megállapítás a tanulmányból. Magyarország gyorsan élre került a privatizációs versenyben,

a térség bajnokaként árusította ki a nemzet vagyonát

(a csúcsidőszak 2002–2010 közé tehető).

Az eredmény az lett, hogy a külföldiek vagyont, olcsó munkaerőt és piacokat szereztek, valamint profitot, amit kivittek az országból. A béreket alacsonyan tartották, a pénzüket sebesen elvitték.

Magyarországon 2009 jelentette a mélypontot, ekkor mintegy hatszorosa volt a külföldi vagyon a GDP arányában – összevetve a legtöbb térségbeli országgal. 2010 óta ez az arány – az állami felvásárlásokkal – folyamatosan csökken, 2016-ig majdnem a felére.

Piketty szerint a 2010–2016-os időszakban a Magyarországról átlagosan kivont profit elérte az éves nemzeti össztermék 7,2 százalékát. A beáramló EU-transzferek pedig a 4 százaléknál állapodtak meg.

Akkor most Magyarország az EU-s támogatások haszonélvezője, vagy az EU nettó befizetője?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!