Púder Nélkül

2011.06.10. 05:54

Karcsú hölgy, karcsú járművön

A július elsején Balatonfüreden rajtoló F18-as katamarán világbajnokság frissen kinevezett nagykövete Schell Judit, akit első katamarános élménye közben lestünk meg nemrég Füreden.

Szabados Judit

A színésznő elárulta, egy ideje kacérkodik már a vitorlázás gondolatával, eddig azonban még nem volt lehetősége kipróbálni ezt a vízi sportot. A világbajnokság másik nagykövete, Szujó Zoltán zavaros tekintete és őrült vigyora kissé megingatta abban, hogy megfelelő sportágat választott-e az első vitorlázós élmények megszerzésére. Ahogy Zoli - elsőként kipróbálva a katamaránozást - remegő lábakkal lépett ki a szárazföldre azt lihegve, hogy a trapézolás a világ legjobb dolga, Judit láthatóan menekülési útvonalakat keresett, nehezen leplezhető kétségbeesés ült ki az arcára. Ez a félelem meglepően hamar, a vízre szállás után pár perccel már el is illant. A trapézolásba hamar beletanult, a kezdeti - saját bevallása szerint szülőszobában alkalmazott pózt - kiegyensúlyozott mozdulatokra váltotta.

Az első sokk után természetesen rögtön nekiszegeztük a kérdést, milyen érzés volt a világ leggyorsabb hajóját kipróbálni, mire egy nem kifejezetten szalonképes, ámde igen pozitív jelzős szerkezettel válaszolt, kisvártatva pedig kifejtette:
 
- Maradandó élményben volt részem, amely még biztosan hosszú ideig elkísér. Egyszerűen fantasztikus volt a tükörsima vízen száguldozni, ahogy a katamarán karcsú teste minden egyes mozdulatunkra azonnal reagált. Azt hiszem, azért ejtett ennyire rabul, mert a katamaránozás egyesíti magában a repülést, a száguldást, és a vízi sportok különleges hangulatát.
 
A színésznő azt is elárulta, ezek után biztosan követni fogja a világbajnokságot, a magyar résztvevőknek drukkolva.

Szerző: Szabados Judit

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!