Receptek

2016.08.02. 16:25

Kürtőskalácsot a családnak!

Kürtőskalácsot otthon, speciális felszerelések nélkül is könnyedén lehet készíteni. Eláruljuk, hogyan.

Sebestyén Lilla

A kürtőskalács igazi téli-nyári csemege.

Decemberben a vásárokban csalogat ínycsiklandó illatával, a forróságban pedig a strandokon kínálja magát.

Az íze nem változik évszaktól függően, és sajnos az ára sem. Jópár forintot elkérnek érte bárhol is együk, pedig otthon vagy akár a kertben magunk is elkészíthetjük, ráadásul fillérekből.

Mielőtt még beleérintenénk a tésztát az olajba, győződjünk meg róla, hogy igazán forró az olaj, nem csak langyos Fotó: Sebestyén Lilla

A tésztához nem kell más - nyolc kisebb kürtőskaláccsal számolva -, mint 50 dkg liszt, 2 dkg élesztő (amit tejben fel kell futtatni egy evőkanál kristálycukorral) és egy tojás sárgája. Össze kell gyúrni az alapanyagokat, majd egy óráig keleszteni, lehetőleg egy erre szolgáló tálban. Ha letelt a hatvan perc, és szépen megkelt a tészta, a következő lépés, hogy kisodorjuk körülbelül fél centiméter vastagra, majd két centis csíkokra felvágjuk.

A sütéshez lehet vásárolni külön, erre a célra kitalált kürtőskalácssütőt is, de tökéletesen megfelel a sörösdoboz, vagy a kéztörlő gurigája is. Az utóbbit alufóliával kell bevonni, hogy ne ragadjon rá a tészta, az előbbieket érdemes beolajozni, mielőtt feltekerjük a csíkokat.

A kalácsnak akkor lesz hagyományos, megszokott íze, ha faszén felett sütjük, de a nyári nagy melegben kényelmesebb megoldás ha egy lábosban olajat forrósítunk fel, és abban sütjük meg a kalácsot. Amint szép ropogósra, barnára sül a kérge, csöpögtessük le, és még forrón forgassuk meg fahéjas, kakaós vagy éppen vaníliás kristálycukorban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!