Rendőrségi

2010.07.13. 09:17

Metángáz okozhatta a gyarmati vízmű robbanását

Nyíregyháza - Felrobbant a vízmű Fehérgyarmaton kedden; senki sem sérült meg, több településen azonban vízkorlátozásra kell számítani - közölte Pernyák Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-vel.

MTI

 

Az igazgató a robbanás okairól annyit mondott, hogy a vízműben vélhetően "fizikai folyamatok mentek végbe". Tájékoztatása szerint a vízkorlátozás több települést, Fehérgyarmatot, Penyigét, Komorót és Mándot érinti.

A részletekről Pernyák Sándor később elmondta: valószínűleg metángáz okozta a robbanást. A hidroglóbusz teteje teljesen szétnyílt a detonációtól, a víz kifolyt belőle, a torony szigetelése és lemezdarabjai 50-100 méteres körzetben szóródtak szét a környéken - mondta Pernyák Sándor tűzoltó ezredes.
A balesetben nem történt személyi sérülés. Hozzátette: az érintett településeken, azaz Fehérgyarmaton, Mándon, Kömörőn és Penyigén biztosított a vízellátás. A robbanás egy villanyvezetéket tartó betonoszlopot is kidöntött, így jelenleg szünetel az áramellátás a környéken.
Pernyák Sándor közlése szerint a robbanás okait szakértő bevonásával vizsgálják, ám az valószínűsíthető, hogy metángáz okozhatta a detonációt.
Az ezredes javasolja a helyi védelmi bizottság összehívását.

Folyamatos az ivóvízellátás

Folyamatos az ivóvízellátás Fehérgyarmaton és környékén, ahol kedden eddig még nem ismert ok miatt felrobbant a négy település 10 ezer lakosának szolgáltatást biztosító víztorony - közölte Tilki Attila, a szatmári város fideszes polgármestere szerdán az MTI-vel.

Az ellátást jelenleg szivattyúk biztosítják, ez azonban jelentős pluszköltséget okoz, s emellett az is aggasztó, hogy egy esetleges áramkimaradás miatt leállhat a szolgáltatás - mondta az önkormányzati vezető, aki a kormányzópárt egyéni országgyűlési képviselője a térségben.     Hozzátette: a nyári zivatarok miatt ez elő is fordulhat, így jelenleg a szakemberek keresik a megoldást arra, hogy tartalék-áramellátás is legyen a négy településen, Fehérgyarmaton, Penyigén, Kömörőn és Mándon.    
Tilki Attila tájékoztatása szerint keresik annak a lehetőségét is, hogy a felrobbant víztorony helyett hogyan lehet gyorsan újat építeni, vagy más technológiával megoldani a vezeték-rendszerben az állandó víznyomást.    
A polgármester megjegyezte: a csőhálózat legtávolabbi pontja Kömörőben van, 15 kilométerre Fehérgyarmattól, így mindenképpen szükség van víztoronyra, vagy valamilyen más technológiai eljárásra a víznyomás biztosításához.    
Az önkormányzati vezető azt még nem tudta megmondani, hogy új víztorony építésére, vagy más technológia alkalmazásához honnan tudják előteremteni a pénzt.    
"Saját, önkormányzati forrásból a számítások szerint 150 milliós költséget nem tudjuk előteremteni, mindenképpen kormányzati segítségre, vagy pályázati lehetőségre lesz szükség" - emelte ki.    
Pernyák Sándor ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a fővárosi polgárvédelmi parancsnokságtól kérnek egy nagyteljesítményű aggregátort az esetleg fellépő áramkimaradások azonnali pótlására.    
Megemlítette továbbá, hogy kisebb vízkorlátozást rendelt el a négy településen a helyi védelmi bizottság, ami azt jelenti, tilos locsolni és autót mosni.    
Az ezredes elmondta azt is, hogy a robbanás oka továbbra sem ismert, a szakértői véleményre várnak az ügyben. Az viszont már biztos, hogy idegenkezűségi gyanú nem merült fel.    
A parancsnok szerint több ok is kiválthatta a robbanást, így a metángáz felgyülemlése, vagy akár anyagfáradás is, s az utóbbihoz a térséget sújtó eddigi nagy nyári viharok is hozzájárulhattak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!