Rendőrségi

2011.12.06. 12:08

Házi őrizetben Csábi Bettina

Házi őrizetbe helyezték kedden Csábi Bettina egykori bokszoló világbajnok sportolót, akinek előzetes letartóztatását november 25-én rendelték el Kecskeméten, de a határozat ellen fellebbezett - közölte Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság sajtószóvivője.

MTI

A hat másik emberrel együtt adócsalással gyanúsított egykori sportoló házi őrizete 2012. január 6-áig szól, amikor azt felülvizsgálják - mondta Sárközy Szabolcs.

Adócsalás miatt november 25-én hét gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Kecskeméti Városi Bíróság nyomozási bírója, aki az elrejtőzés veszélyével, valamint az eljárás jogellenes befolyásolásának veszélyével indokolta döntését.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábbi közleménye szerint adócsalás miatt indult eljárás hét gyanúsított ellen, akik az eddig feltárt adatok szerint 650 millió forint kárt okoztak az államnak.

A NAV pénzügyi nyomozói által feltárt ügy gyanúsítottjai színlelt uniós értékesítéssel próbálkoztak. Az elkövetők huzamosabb ideje nagy mennyiségű gabonát szereztek be Romániából. A hamis dokumentumokkal azt a látszatot keltették, hogy az árut tovább viszik Szlovákiába, valójában azonban a gabona Magyarországon került forgalomba. Az ügyletben valós gazdasági tevékenységet nem végző fiktív cégek is közreműködtek. Az elkövetők célja az áfára vonatkozó szabályok kijátszása, az adófizetés elkerülése volt.

A pénzügyi nyomozók a bűnszervezetet gondosan előkészített akcióval leplezték le. Öt megyében és a fővárosban 30 helyszínen 80 nyomozó jelent meg ugyanabban az időpontban, házkutatásokat, kihallgatásokat tartottak; a bűncselekménnyel okozott kár fedezetének biztosítására két autót, 40 millió forint készpénzt foglaltak le, és valamennyi gyanúsított bankszámláját zárolták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!