2012.06.08. 11:24
Ököllel ütötték feleségüket
Bicske - Több, nőket ért bántalmazás miatt érkezett bejelentés csütörtökön a rendőrségre.
Volt férje ellen tett feljelentést tegnap délelőtt egy 39 éves bicskei nő. A férfi ugyanis veszekedést követően közös lakásukban többször ököllel arcon ütötte, a nő könnyű sérülést szenvedett. Az ügyben súlyos testi sértés kísérlete miatt indult büntetőeljárás a Bicskei Rendőrkapitányságon. A férjet – aki önként jelent meg a kapitányság épületében – gyanúsítottként hallgatták ki.
Sárszentmihályon, a Dózsa György utcában lévő egyik háznál csütörtökön kora délután intézkedtek a rendőrök egy 34 éves férfivel szemben, aki otthonában agresszíven viselkedett. Először egy polcot tépett le a falról, majd két ajtót betört, illetve egyszer a feleségét is meglökte. A rendőrök így előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, majd meghallgatását követően ideiglenes távoltartó határozatot hoztak vele szemben.
A Sárbogárdi Rendőrkapitányságra tegnap este egy férfi tett bejelentést arról, hogy Mezőszilason, a Hadak utcában apósa ököllel bántalmazta saját feleségét, aki ennek során nyolc napon belül gyógyuló bordazúzódást szenvedett. A rendőrök a feljelentett férfit előállították a kapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki a bántalmazással kapcsolatban - tájékoztatott Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő.