Rendőrségi

2012.09.08. 14:55

Elfogták az Anonymus 16 éves dunaújvárosi hackerét

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombati közleménye szerint egy tizenhat éves dunaújvárosi fiú, és négy álatala ismeretlen társa törte fel augusztus 28-án az Alkotmánybíróság számítógépes honlapját, írta át rajta az Alaptörvényt, és végzett más, ideiglenes változtatásokat.

Pekarek János

A tettesek a magukat Anonymus hacker (azaz számítógépes betörő) csoportnak nevező nemzetközi szervezet tagjai.
    
Mint Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője elmondta, az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda "csúcstechnológiai bűncselekmények elleni osztálya" nyomozott, számítógépes rendszerek és adatok elleni bűncselekmények miatt. Két napon belül elfogták a gyanúsítottakat, akik személyesen nem, csak a számítógépes hálózatokon keresztül "ismerték" egymást. Az ügyben számítógépeket, mobil kommunikációs eszközöket, adathordozókat foglaltak le. A gyanúsítottak beismerték tettüket. Mint mondták, semmilyen komolyabb céljuk nem volt, pusztán "jópofa heccnek" gondolták a dolgot. Mindannyian szabadlábon védekeznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!