Rendőrségi

2015.10.21. 07:46

Cipőt akartak venni, ezért feltörték az autót

Két fiatalkorú azért tört fel egy gépkocsit Dinnyésen, hogy a bűncselekményből származó pénzből lábbelit vásároljanak.

A Dinnyésen lévő vasútállomásról érkezett bejelentés a rendőrségre egy gépkocsi feltöréséről 2015. október 19-én este. A helyszínen a rendőrök a sértettel beszélve tájékozódtak a bűncselekmény körülményeiről és a gépkocsiból eltulajdonított dolgokról. A vasútállomáson adatgyűjtésük során egy gyanúsan viselkedő fiatal párt is igazoltattak az egyenruhások.

A 16 éves fiú és a vele egyidős lány előállításukat követően elismerték a bűncselekmény elkövetését, miszerint ők törték be a gépkocsi ablakát és vették ki belőle a többszázezer forintot tartalmazó pénztárcát. A pénz a ruházatátvizsgálás során a lány melltartójából került elő.

Az elkövetők vallomásukban elmondták, hogy cipőt szerettek volna vásárolni, ezért döntöttek a bűncselekmény elkövetése mellett. A gyanúsítotti kihallgatásokat követően a fiatalkorú férfit bűnügyi őrizetbe vették a rendőrök, a lány szabadlábon védekezhet a büntetőeljárás során.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!