Semmi sem változott?

  Kislányként rengetegszer végigjátszottam magamban az első felnőtt napomat, de valahogy semmi nem úgy alakult, mint ahogy elterveztem. Először is, iskolába kellett mennem. Ez egy kicsit elvette a kedvem a szülinapozástól, de aztán minden megváltozott. Ha születésnapon van, anyukám iskolába menet rendszerint elmeséli, hogyan is születtem, hogy mennyire sütött a nap, és hogy milyen szép idő is volt csak az én születésem alkalmából. Ez most sem történt máshogy.
  Belépve a suli ajtaján, körbe néztem és csupa kisdiákot láttam. Mindenki aprónak tűnt. Hiszen én már nagykorú vagyok. Beléptem a terembe és a legjobb barátnőm karjaiba érkeztem. Tortát sütött nekem. Gumicukrosat, mert az a kedvencem. Egy óriási parafatáblát is kaptam, tele fényképpel, melyeken barátságunk legemlékezetesebb pillanatai voltak megörökítve. Sokkal jobb kedvvel vágtam neki az első napnak. A tanórák csak úgy repültek, hogy miattam-e, azt nem tudom, de a kedvem egyre  jobb lett.       
Hazaérvén kistestvérem robbant karjaimba és boldog születésnapot kívánt. Majd szemlesütve megkérdezte: elfújhatja-e ő a gyertyákat a tortán? A  bulin, melyet szüleimtől kaptam, úgy is lett. Együtt vettünk búcsút a gyermeki életem jelképező  lángoktól. S a gyertyákat elfújva, véglegesen nagykorú lettem.

 
Veres Anna 12.a
Comenius Gimnázium
Székesfehérvár

Hiába a kor, mi mégis belül gyerekek vagyunk.  Osztályunk több mint fele betöltötte már a 18. életévét. Azt  gondoltuk, hogy ez mekkora dolog, ám szinte egyáltalán nem befolyásol minket.  Legálisan vásárolhatunk dohányárut és alkoholt  bár, nem hinném, hogy ez eddig gondot jelentett  volna bárki számára is. Mellesleg, már a 12-13 évesek is könnyen hozzájutnak ezekhez a termékekhez, s ez  korunk nagy szégyene. 
 Megkérdeztem egy osztálytársamat, Molnár Csillát, aki nemrég lett nagykorú, hogy ő hogy élte meg a felnőtté válást:
- Eleinte úgy éreztem, hogy valami nagy változáson mentem át, és ki is mondhatom, talán egy kicsit nagyképű is lettem, de mindez maximum 3 napig tartott. Azóta már megállapítottam, hogy semmi sem változott. Azt leszámítva, hogy most már a szüleink, tanáraink, és igazából minden felnőtt szemében látjuk a növekvő elvárást, amit természetesen nem szívesen fogadtunk.
 Furcsa dolog, hogy csak most érezzük azt,  menyire jó volt gyereknek lenni, és hogy szívesen visszamennénk oda, amikor még minden egyszerűbb volt. Mindenkinek hiányzik a gyerekkor, a bújócska, a fogócska és az, amikor a lehullott levelek közt játszunk, de helyette most van nyelvvizsga-felkészülés és előrehozott érettségi.

Homen Attila 12.D
Táncsics gimnázium
Mór