Sport

2009.07.03. 02:29

Aranyos Hajnal Fehérváron - zenéket dudorászik, tananyagot ismétel úszás közben

Székesfehérvár - Hajnal Erika idén tavasszal került Székesfehérvárra, a Delfin-Tiffer 21 úszócsapatába. Az országos bajnokságon máris érmekkel jelezte, jókor jött jó helyre.

Silye Sándor

Sportberkeben úgy szokás, hogy a vidéki tehetség amint teheti, a főváros felé veszi az irányt. Hajnal Erika esetében ez éppen fordítva történt: a fővárosból, a Jövő SC csapatából önszántából igazolt Székesfehérvárra.

- Nagyon jókat hallottam az egyesületről, s úgy gondoltam, itt tovább juthatok, többet érhetek el, mint Budapesten. Itt nagyobb jövőt képzeltem el, mint amilyet előző egyesületemben, a Jövő SC-ben. Az első tapasztalataim a döntésemet igazolták, az ob-n szerzett 3 érmem is ezt mutatja. Természetesen ebben a sikerben benne van a múlt, a Jövő SC-ben végzett munkám, minként az új mester, Dániel András tevékenysége is. Annyira jó itt minden, hogy sokáig szeretnék itt maradni.

- Született hosszabb távokon úszó, vagy azt gondolta, itt lehet több keresnivalója?

- Mindig a hosszabb távokat kedveltem, még a 400 méter is rövid a számomra. Igyekszem javítani ezeken, de 200 méteren aligha terem babér nekem. Mi kell ahhoz, hogy bírni lehessen a 800, az 1500 métert? Állóképesség, aztán az, hogy az ember állandóan gondolkozzon. Nem lehet a hosszabb távnak szemellenzősen nekivágni, gondolkodni kell, és egyenletesen haladni előre.

- Mire szokott gondolni mondjuk 1500 méteren?

- Hétszáz méternél arra, hogy mindjárt itt a táv fele, jaj, de jó, 1200 környékén az ob-n például ritmust váltottam, és igyekeztem mindenkit állva hagyni, végül egy ember jött velem, de azt is leráztam. A monotómiát általában úgy oldom, hogy tempót számolok, és folyamatosan figyelem a technikámat, lesem az ellenfeleket, s ha valaki ritmust vált, rögtön ezt kell tennem nekem is. Nem unatkozom. Egészen más az edzésen, akkor az egyetemi tananyagot ismétlem, de előfordul, hogy zenéket dudorászok.

- Milyen zenéket dudorászik 4-5 kilométer közben?

- Mindenfélét, hobbim a filmzenék gyűjtése, ez is sűrűn szól a medencében... Ami a nagy célokat illeti: szeretnék versenyezni a jövő évi budapesti Eb-n, de a londoni olimpia ennél is nagyobb vágy.

Mit mond a versenyzőről a szakvezető, Dániel András?

- Okos, értelmes embert ismertem meg Erikában. Többször voltunk együtt edzőtáborban, most végleg egymásra találtunk. Öröm vele együtt dolgozni, és bizonyára sok sikert szerez majd az egyesületnek, a városnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!