Sport

2009.10.26. 03:29

Eksztázis a stadionban - most jobb volt a Vidi

Székesfehérvár - Ahogy előzetesen azt sokan megfogalmazták, tegnap az ősz mérkőzésére került sor a Sóstói Stadionban, ahol az éllovas Videoton FC a BL-résztvevő DVSC-t fogadta.

Matók János

Volt előjátéka is a várva várt rangadónak: a Videoton Utánpótlás Kupa (VUK) fehérvári és megyei válogatottjai játszottak egymással a centerpályán, majd kezdődhetett az ősz meccse . A kezdőrúgást ezúttal Szabó Tyantyi József, az 1984-85-ös legendás Videotonjának gólerős játékosa végezte el. Közben a hazai ultrák, az RBD óriási, három szektort is beterítő, piros-kék színekkel ölelt transzparensén, az Örök szerelem felirat feszült. Elkezdődött a derbi, az első lövést Leandro eresztette meg, de Sebők könnyedén hárított. Válaszként Nagy labdáját Alves egy kissé hosszan tette Sitku elé, így kimaradt a helyzet. Azonnal felpörgött a meccs, a Loki is kétszer veszélyeztetett a hazai kapu előtt, láthatóan mindkét csapat játékosai felspannolt állapotban futballoztak. A 9. percben Sitku-Nagy- Alves akció végén Bodnár az utolsó pillanatban pöckölte el a labdát a gólra éhes Alves elől az ötösön. Aztán elhangzott az első "Hülye vagy, hülye vagy" skandálás a 16. percben, amikor a kiugró Alvest Bodnár egyszerűen fellökte, de Solymosi továbbot intett. A 20. percben Bodnár beadásánál Sebők és Andics egymásra várt, de szerencsére Coulibaly 5 méterről magasan a kapu fölé fejelt. Viszont a 24. percben érkezett a válasz: Varga beadása után Sitku 5 méteres fejesét Polekszics a gólvonalon fogta meg, ez volt az első igazán gólveszélyes helyzet. Aztán rá két percre Alves 3 méterről a kapufára bombázott, de már lesről. Itt kell megjegyezni: Nagy Dani érdeme volt a helyzet. Pillanatok múlva Polekszicset fütyülte ki a közönség, mert indokolatlanul eljátszotta a hattyú halálát. Többet birtokolta a Vidi a labdát, de hiába, hiszen a 41. percben Sitku ravasz emelése is a léc fölé hullott. A 45. percben Varga 14 méteres lövését tenyerelte szögletre Sebők, végül nem született gól az első félidőben.

Góllal nyitott a szünet utáni folytatásban, a 47. percben a Vidi, amikor egy szabadrúgás után Lipták fejelte a labdát a kapuba, 1-0, zúgott is a Hajrá Vidi! Erőlködött, bátrabb lett a DVSC, ezzel viszont teret adott a hazai kontráknak. A 65. percben Polonkai lövése Sitkuról Elek elé pattant, aki estében 14 méterről alig lőtt mellé. A 69. percben újabb hazai lehetőség, ám Elek 3 méterről a jobb kapufa tövét találta el. A 76. percben a kárát is látta: Alves zseniális gólpasszát Polonkai csavarta a kapuba, 2-0. Ezt követően Czvitkovics hamar összeszedte a második sárga lapját, így kiállították. A 83. percben eldőlt a találkozó: Eleket buktatták a kaputól 35 méterre, a szabadrúgást Andics kegyetlenül bevarrta a bal alsó sarokba, 3-0. Szó szerint eksztázisban tombolt a lelátó népe! Hát még a lefújás után mekkora fieszta volt, azt látni kellett volna. Bravó fiúk, bravó Mezey, bravó a résztvevőknek!

Videoton FC-DVSC 3-0 (0-0)

Sóstói Stadion, 4500 néző. Vezette: Solymosi (Takács, Iványi).

Videoton FC: Sebők 6 - Andics 8, Lipták 8, Horváth 7, Varga R. 6 - Farkas 7 - Szakály D. 7, Elek 7 - Nagy 7, Sitku 7, Alves 7. Vezetőedző: Mezey György.

Debreceni VSC: Polekszics 5 - Bodnár L. 6, Szélesi 6, Fodor M., 5 Leandro 5 - Czvitkovics 5-23, Kiss 5, Varga J. 6, Szakály P. 5 - Coulibaly 5, Rudolf 6. Klubmenedzser: Herczeg András.

Csere: Szakály D. helyett Polonkai (64. perc), illetve Szakály P. helyett Laczkó (59. perc), Coulibaly helyett Rezes (66. perc), Kiss helyett Dombi (71. perc).

Sárga lap: Czvitkovics

Piros lap: Czvitkovics a 78. percben.

Szögletarány: 6:6 (4:3).

Mezey György, a Videoton FC vezető-edzője: - Iszonyú teher alatt áll a Debrecen, ezért mondtam a mérkőzés előtt: ha mentálisan erősek leszünk, akkor nyerhetünk. A Loki győzelemre játszott, de jó néhány játékosom átlag feletti teljesítményt nyújtott. Köszönjük a szurkolóknak a hangos segítséget.

Herczeg András, a Debreceni VSC klubmenedzsere: - Az első félidő a kispadról kiegyenlítettnek tűnt, igaz, ránk nem jellemző módon nagyon pontatlanok voltunk, és kevés helyzetet alakítottunk ki. A második félidőben a Videoton fölénk nőtt, gratulálok a székesfehérváriaknak, megérdemelten nyertek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!