Sport

2010.04.22. 02:27

Pokolian nehéz összecsapás után örülhettünk

Ljubljana - Nehéz összecsapás várt a magyar jégkorong-válogatottra tegnap Szlovéniában, a mieink a még feljutásra is esélyes Nagy-Britanniával vívták negyedik meccsüket a tornán.

Bobory Balázs

A magyar szurkolók nem is restek, a Hala Tivoli környékén és magában a csarnokban is fogyasztják bőven a sárgásbarna nedűt. Optimisták a piros-fehér-zöldek, és kedvenceik eddigi szereplése fel is jogosítja erre őket, hiszen kedd este óta egyedüli százszázalékos együttesként vezeti a tabellát Ted Sator legénysége. A britek ugyanis majdnem megtréfálták a házigazdákat, a rendes játékidőben 3-3-ra végzett a két fél, Szlovénia csak a hosszabbításban csikarta ki a győzelmet, ezzel két pontot szerzett, amíg a szigetországiak egyet kasszíroztak.

Miután a lengyelek 6-0-ra elpáholták a horvátokat, két busznyi brit próbálta tegnap túlkiabálni az egyre dagadó magyar tábort. Két, kissé megégett, amúgy fehér bőrű, erotikusan duzzadt hölgy fehér lepedőben, talán kelta istenségnek próbált öltözni, ám látványukról nem a szépség, vagy akár a termékenység jutott az emberfia eszébe...

Három szlovén játékvezetésével kezdődött az összecsapás, amely többnyire enyhe magyar mezőnyfölényt hozott az első harmadban: Murphy magabiztos volt a brit kapuban, a másik oldalon Hetényi hozta a megszokott formáját. Mindkét tábor nagyon várta a gólt, de mindhiába.

Erősítettek a britek a második harmadra, ám nem ez volt a legnagyobb baj, hiszen Hetényi mindent védett. Tokaji egy palánk melleti ütközést követően a jégen maradt, majd miután megvizsgálta Majzik Ernő csapatorvos, kimondta a diagnózist: a védőnek kiugrott a válla, és számára befejeződött a vb...

Aki ugrál, büszke magyar - zúgta a tábor, és a 31. percben még több oka volt minderre honfitársainknak, hiszen Palkovics álompassza után Fekete a kapuba gyötörte a pakkot, 1-0. Nehéz volt, pokoli nehéz ez a meccs, de ezt tudtuk, a britek méltó utódjai voltak Oroszlánszívű Richárdnak, minden négyzetcentiméterért megküzdöttek a mieink kapuja előtt. A meleg perceket Hetényi vezérletével vészelte át az együttes.

Palkovics gól nélkül maradt eddig a tornán, ám azt ígérte, a fontos meccseken betalál. Ez a pillanat a 3. harmadban jött el a britek ellen, egy tipikus szóló után, 2-0. Egyre inkább fejvesztve hokizott brit csapat, megnyíltak a lehetőségek a kontrákra, ez pedig a magyar csapat stílusa. Kapuvasat lőttek a szigetlakók, majd Hetényi parádézott, óvta hibátlan teljesítményét. A hajrában Chambers mehetett zuhanyozni, eldőlt a meccs. A britek még a végén Tait révén büntetőt lőhettek, ám Hetényi feltette a pontot az i-re, és védett. A Szlovénia-Dél-Korea mérkőzés lapzártánk után ért véget, papírforma eredményél a magyar válogatott pénteken az aranyéremért játszik a házigazdákkal, ha az ázsiaiak meglepetést okoztak, akkor viszont van ok a boldogságra...

Az már biztos, hogy Tokaji nem léphet jégre holnap, de még kérdéses Horváth Balu játéka is, hiszen neki a bal combjára szúrtak oda nagyon keményen a bottal.

Magyarország-Nagy Britannia 2-0 (0-0, 1-0, 1-0)

Ljubljana, 1000 néző. Vezette: Trilar, Hribar, Lesnjak (mindhárom szlovén).

Magyarország: HETÉNYI - HORVÁTH, Tokaji, Vas J., Vas M., Ladányi, Hegyi, Szélig, PALKOVICS 1 (1), FEKETE 1, Kovács (1), Ennaffati, Svasznek, Peterdi, Nagy G., Kóger, Sille, Szirányi, Sofron, Holéczy, Magosi. Szövetségi kapitány: Ted Sator.

Nagy Britannia: MURPHY - OConnor, Richardson, Dowd, J. Phillips, Chambers, WEAVER, K. Phillips, Clarke, Garside, TAIT, Meyers, Lee, Hewitt, Myers, Hill, Mitchell, Peacock, Towe, Cowley, Shields. Szövetségi kapitány: Paul Thompson.

Kiállítás: 8, ill. 15 percvégleges fegy. (Chambers).

mti-fotó: Földi Imre

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!