Sport

2010.09.30. 02:28

Lajos bácsi és az ő tanítványai

Székesfehérvár - Szép eredményeket értek el a Honvéd Szondi Karsai-Alba utánpótlás korú birkózói az elmúlt versenyeken. Gurubi Lajos tanítványai Ikervárról éremesőt rendeztek.

Matók János

- Egy nemzetközi szabadfogású viadalon vettünk részt, ahol Galacz Barnabás arany-, Galacz Dániel, Laczkó Benedek és Tóth Dániel ezüst-, amíg Szántó Norbert, Szenczi Richárd és Veszeli Szabolcs bronzérmet szerzett, Mátyás Máté pedig a negyedik helyen végzett. Mindegyikük nagyon tehetséges, főleg a Galacz testvérek, de ez a többiekre is érvényes. Például Laczkóra és Veszelire, akiket a Dunaújváros kölcsönkért tőlünk egy szlovákiai viadalra, ahol Laczkó tussal verte az összes riválisát, s ezzel nyert, Veszeli pedig a második lett. De említhetem Csordás Dávidot is, aki a Ferencváros ranglista versenyén, a nehézsúlyban simán győzött, de ez nem is csoda, hiszen előtte a diák magyar bajnokságon lett első helyezett. Nem véletlen, hogy a gyerekek között én is megújulok, nekem ez direkt jót tesz - mondta Gurubi Lajos, aki a szakosztály edzésein, heti két alkalommal 15 fiúval és lánnyal foglalkozik. Mert amíg az egészsége bírja, a gyerekek edzőjét ostorral sem lehetne eltávolítani a birkózástól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!